Munkavállalás az EU-ban - HVG-összeállítás

AUSZTRIA: A pendliző tömeg

Mi újság a régi Európában?

Munkavállalási feltételek az EU régi tagállamaiban. Ausztriától Svédországig. Kattintson!

B. D. már tizenöt éve asztalosként dolgozik Ausztriában. Kezdetben egy vállalkozó fogadta maga mellé segédnek, s a hosszú együttműködés legalizálta a bécsi taxizásba is belekóstoló, az osztrák fővárosban bérlakást szerző dunántúli férfi munkáját. De miután munkaadója nyugdíjba vonult, elveszítette látszatlegalitását, amelynek árnyékában réges-régen lakásfelújítással foglalkozik. Sokáig feltűnő, rózsaszín lakóautóval imbolygott át a határon, festékek, parketták, radiátorok társaságában. Ha a határőrök megállították, arra hivatkozott, hogy bécsi lakását újítja fel az olcsó magyar anyaggal. Ma már szalonképes kisbusszal közlekedik, a majdnem schengeni határon szinte meg sem áll, több anyagot helyben vesz, s tizedmagával igyekszik olyan munkákat elvállalni, amiket kevés feltűnéssel, a szépítendő lakáson belül tudnak elvégezni. Megrendelőik előbb kinti magyarok voltak, majd kézről kézre adták őket, s már az osztrák megbízók vannak többségben. B. D. úgy becsüli, hogy az osztrák szakmunkásárak 20 százalékáért dolgoznak. Hétfőn reggel érkeznek Bécsbe, napi 10-12 órát robotolnak, s a péntek délutáni fájront után indulnak haza. A kemény életért a hazainál kétszer nagyobb bevételt tehetnek zsebre. B. még sohasem bukott le, a fiát egyszer "tetten érték" munkásruhájában a munkaügyi felügyelők, de egy ügyvédi levél, miszerint a fiú nyelvgyakorlás céljából tartózkodott Ausztriában, s csak baráti alapon segített a háziaknak csempézni, megtette a hatását.

Legalább 10 ezerre becsülik a szakértők az illegális magyar munkavállalók számát Ausztriában. Akadnak köztük építőmunkások, takarítónők, mezőgazdasági munkára átjárók, fusizó iparosok, számítástechnikusok, vendéglátósok, sofőrök, címre járó masszőrök, fodrászok, ezermesterek, taxisok, mindenesek. Mondják, reggelente busznyi magyar varrónő lépi át a határt, estig hajtják a gépeket valahol Alsó-Ausztriában, aztán diszkréten hazautaznak. Rájuk nem vonatkoznak a militáns osztrák szakszervezetek által kialkudott kollektív szerződések, minimálbérek, szociális juttatások.

Magyarok kimenetele

Másfél évvel az EU-csatlakozás után nagyjából annyi magyar dolgozik Nyugat-Európában, mint egy hazai nagyváros lakossága. Hogy mi a jó és mi a rossz a kiáramlásban, azt még kevéssé látni, azt viszont igen, hogy folytatódik. Kattintson!

A külföldiek illegális foglalkoztatását ellenőrző KIAB (Kontrolle Illegaler Ausländerbeschäftigung), amely a schengeni határnyitással dologtalanná vált határőrökből, fináncokból és munkaügyi ellenőrökből toborzódott, s az illegális munkavégzők elleni razziák irányítója, a bécsi pénzügyminisztériumban állította fel központját, de valamennyi osztrák tartományban működnek egységei. Az egyre bővülő szervezet főnöke, Herwig Heller szerint a magyarok nem tűnnek ki az illegális munkavégzésben: jóval aktívabbak náluk a lengyelek, a szlovákok, a románok és az ukránok. A KIAB január és szeptember között 13 600 vállalatot keresett fel, 4500 feketén dolgozó külföldire bukkant, többségükre a vendéglátóiparban. Heller a HVG-nek elmondta: többnyire feljelentés alapján razziáznak, az építkezésekre viszont találomra is kivonulnak, hiszen szinte bárhol találnak svarcban dolgozót. A lebukott vállalkozó az illegálisan foglalkoztatottak után fejenként 1000-4000 eurót fizet, ha több mint három külföldit érnek tetten nála, a büntetés már 5-10 ezer euró személyenként.

Az új EU-tagok állampolgárait Ausztria akkor sem toloncolja ki, ha illegális munkán éri őket. "Nálunk nincsenek olyan drasztikus intézkedések, mint Németországban" - hangoztatja a KIAB-főnök, aki mindazonáltal nem zárja ki, hogy emberei "udvariasan" a határig kísérik a foglalkoztatási törvény ellen vétőket. Rebesgetik, hogy olykor maguk a külföldieket foglalkoztató cégek jelentik fel önmagukat a KIAB-nál: mire a "rohamcsapat" kiérkezik, az esetleg már hetek óta ott dolgozó vendégmunkások eliszkolnak, s nem kell nekik fizetni. A "korrekt" feketén foglalkoztatók viszont lebukásnál azzal érvelnek, hogy az új munkás éppen most érkezett a céghez, nem volt még idő bejelenteni a társadalombiztosítónál. A bejelentési idő a jelenlegi szabályok szerint 7 nap, de a kormány legújabb rendelkezése szerint 2007-től már az alkalmazás első napján értesíteni kell a hatóságokat. 2006 januárjától Burgenland lesz a kísérleti nyúl, először ott próbálják ki az azonnali bejelentés rendszerét.

EU: meddig maradnak a munkavállalási korlátok?

Vaklármának bizonyultak azok az előrejelzések, melyek szerint a csatlakozás után kelet-európai munkavállalók 10-15 milliós tömege árasztja el az unió régi tagállamainak munkaerőpiacait. A nyugati félelmek mégis alig csökkentek. Kattintson!

Cs. M. számára csak a kezdet volt illegális. Bébiszitternek érkezett Bécsbe, ahol a munka mellett iskolába járva tökéletesítette némettudását. Sohasem igazoltatták, csöppet sem félt a lebukástól. Aztán Magyarországon elvégezte a testnevelési egyetemet, s ráakadt egy hirdetésre, amely jól fizető bécsi fitneszláncban kínált tréneri munkát. Cs. M. az immár barátivá lett családnál jelentkezett be kindermädchennek, az állandó bécsi lakcímmel megerősödve kereste fel a fitneszcéget, ahol alkalmasnak is találták, ám magyar diplomáját nem ismerték el automatikusan. A cég írásos felvételi igazolásával a kerületi munkaügyi hivatalba ment, ahol 12 hónapra kapott munkavállalási engedélyt. Már az uniós belépés eredménye, hogy az újabb hosszabbítás korlátlan időre szól, így Cs. M. egész Ausztriában legálisan vállalhat munkát.

HVG

Összesen mintegy 23 ezer magyar dolgozik legálisan Ausztriában, közülük 7 ezerre tehető a szezonális, a határ közeli és a gyakornoki státusúak száma. Növekszik a - gyakran a munkavállalási tilalmat kikerülő - egyszemélyes vállalkozások száma, s a csatlakozás ajándéka a 12 havi munka után járó korlátlan vállalkozási engedély. Magyar munkavállalót ma már nem lehet kitoloncolni Ausztriából, ez is, de a hétéves osztrák foglalkoztatási zárlat is oka lehet az illegálisan dolgozók létszámnövekedésének. A tartósan Ausztriában dolgozó, nyilvántartott magyar állampolgárok száma szeptemberben 15 665 fő volt, ami közel 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legális munkavállalók az osztrák kollektív szerződés szabályai szerint kapnak fizetést, amiből a társadalombiztosítási költségeket, a személyi jövedelemadót ugyanúgy vonják tőlük, mint osztrák társaiktól.

A vendégmunkási kör Magyarország uniós belépése óta tartalmazza azt az 1600 főt is, akik a határ menti kvótából "törtek ki". Aki ugyanis a három nyugat-magyarországi megyéből 2004 májusa óta 14 hónap alatt 12 hónapot dolgozott már Burgenlandban, annak egész Ausztriában szabaddá vált a vásár - magyarázza a HVG-nek Michael Puschnigg, a burgenlandi munkaügyi hivatal, az AMS munkatársa. Mi több, családtagjaiknak is, 12 havi ausztriai együttlakás után. Az 1600 fő kiválása után ma újabb 2050 magyar állampolgárra szabott a határ menti munkavállalói kvóta. Hans Niessl, Burgenland szociáldemokrata tartományi főnöke az októberi helyhatósági választásokat megelőzően meg is ragadta az alkalmat, hogy a három megyéből átjárókat tegye felelőssé a növekvő munkanélküliségért. Pedig a kurrens szakmákban, így az építőiparban, a kereskedelemben, az irodai tevékenységben egyáltalán nem engednek dolgozni magyarokat. Az 1830 fős burgenlandi kvótából - amely az alsó-ausztriai Bruck an der Leitha térség kvótájával együtt duzzadt 2050-re - 434-en dolgozhatnak az idegenforgalomban, illetve a vendéglátásban, 350-en a mezőgazdaságban. Egyhuzamban 6 hónapig, amit rövid szünet után újabb hat hónap követhet. Nem terheli a határ menti kvótát az ápolónők, a családi betegápolók köre: számukra külön keretet nyitott a munkájuknak híján lévő Ausztria.

HVG

A szakszervezetekkel összeforrott munkáskamara, az Arbeiterkammer szerint közel 8 ezer főre tehető az Ausztriában szezonális munkát vállaló magyarok száma. A szezonmunka kvótáit a tartományok elosztják maguk közt, a mezőgazdasági-erdészeti ágazat és az idegenforgalom-vendéglátás igényli a külföldi munkaerőt akár a nyári, akár az októberrel kezdődő téli szezon hat-hat hónapjára.

R. M. egyetemi tanulmányainak finanszírozására érkezett öt hónapra egy tiroli szállodába. A fiatal szezonmunkás ismerőseitől kért állásokat kínáló internetes címeket. Kísérletképpen a HVG tudósítója is felkínálta munkaerejét az internetes keresőnek, első nekifutásra 77 tiroli panzióban-hotelben adódott volna szobalányi munka. R. M. kuktaként dolgozott 4-6 eurós órabérért, napi 10-12 órát. Mint meséli, egy pillanatra sem engedték lazítani, s dolgoznia kellett a hétvégén is. Munkáltatójától, hála jó némettudásának, perrel jött el, nem törődött ugyanis bele, hogy az "elfelejti" a túlórák, illetve hétvégék kifizetését. A szezonmunkási sorsnál is keményebb az ősszel mindössze hat hétre engedélyezett terménybetakarítás.

Kitűnő lehetőség viszont az egyéni vállalkozás indítása. Egy szombathelyi fiatalember, L. F. kiállításszervezésre kért vállalkozási engedélyt, mert erre még mesterlevelet vagy 6 év magyarországi munkavégzést sem kell az adott szakmában felmutatni, pedig általában ez az engedélyezés feltétele. "A burgenlandi gazdasági kamara - emlékszik vissza - roppant segítőkész volt, a magyarországi erkölcsi bizonyítvány, illetve az osztrák vízum birtokában könyvelőcéget, aztán szoftvert ajánlottak, és még az új vállalkozásokat támogató pénzösszeg megszerzésében is segítettek."

A burgenlandi gazdasági kamara illetékese, Ildiko Scharlbauer azt mondta a HVG-nek, hogy a csatlakozás óta mintegy 50 magyar állampolgár váltott ki egyéni vállalkozási engedélyt, köztük olyanok, akik korábban illegálisan dolgoztak. Egész Ausztriában meredeken emelkedik, s már 800 körül jár a magyar egyéni vállalkozók száma - közölte Peter Haut, az országos kamara statisztikusa. A KIAB - főleg "magyarokra szakosodott" - klingenbachi részlegének vezetője, Stefan Biczo azt állítja: a feketemunka elleni harcban neki és 17 emberének az egyszemélyes vállalkozások okozzák a legtöbb fejtörést. Az egyéni vállalkozást indítók oroszlánrésze ugyanis tapasztalataik szerint mezei munkavállaló, akinek nincs sem saját szerszáma, sem anyaga a munkához, sem önállósága a munkavégzésben, számlát sem tud adni. A KIAB emberei jártak már olyan építkezésen, ahol nem kevesebb mint 60 "egyéni vállalkozó" kőműves dolgozott a kollektív szerződésben megállapítottnál sokkal kisebb összegért, ugyanarra a címre bejelentve. Az egyéni vállalkozókra egyre gyanakvóbban tekintő osztrák hatóságok - legalábbis egyelőre - nem találták meg a trükk ellenszerét. A védőügyvédek ügyesebbnek bizonyultak.

"Odahaza, Debrecenben én is szidtam a románt meg az ukránt, hogy éhbérért eljön dolgozni, és elveszi a helyiektől a munkalehetőséget. Most meg itt vagyok Angliában, és ugyanezt csinálom" - elmélkedik egy londoni külvárosi sörözőben Weisz Balázs, aki torna- és biológiatanári, valamint privát kertészi állását cserélte angliai konyhai munkára, hogy feleségével egyszer majd saját házban lakhasson Magyarországon. "Jaj ne csináld, az angolok éppen abból élnek jól, hogy mi itt vagyunk. Láttál már építőmunkást vagy postást, aki helyi lett volna?" - torkolja le barátja, a 33 éves Nagy László, aki kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakérettségijével az Asparagus bárban dolgozik.

A munkával - amiért alig kapnak többet az 5 fontos minimálórabérnél - mindkét fiú elégedett. Nincs semmiféle szakszervezet, ami nyomást gyakorolhatna a munkaadóra, az mégis betartja a foglalkoztatási előírásokat: Laci nyolcórás munkaidejéből fél óra fizetett szünet, Balázsnak az étteremben még szólnak is, ha megfeledkezne arról, hogy "double-shift" - vagyis napi kétszer nyolcórás műszak - esetén délután 4-től 6-ig pihennie kell. "Szutyok egy munka, amit a konyhán csinálnom kell, viszont annyit ehetek, amennyit akarok, sőt még haza is vihetek belőle a feleségemnek, így csak kenyeret meg tejet kell vásárolnunk" - örvendezik Balázs, aki 350 ezer forintnak megfelelő nettó keresetét majdhogynem megduplázza azzal, hogy magánházaknál kertészkedik.

Pedig a kezdet nem volt könnyű. Balázs angoltudás, szállás- és állásajánlat nélkül, viszont feleségestül érkezett ide tavaly novemberben. "Az első éjszakát - emlékszik vissza - egy tömegszálláson töltöttük kétszer 10 fontért, ahol egy 10 négyzetméteres szobában 15-en aludtunk. Aztán egy bérház beázott tetőterében béreltünk szobát egy hétre 80 fontért." Jó ideig munkát sem találtak, így aztán karácsonyig felélték az otthonról hozott 300-300 ezer forintjukat. "Judit, a feleségem minden este sírt, hol egyikünk, hol másikunk jelentette ki, hogy ezt nem lehet kibírni, aztán mégis maradtunk. Most már egyenesben vagyunk, s ha minden jól megy, évi 4-5 millió forintot meg tudunk takarítani."

Balázs, Judit és Laci hivatalosan végzik a vendéglátó-ipari munkát. Ehhez mindössze annyit kellett tenniük, hogy egy regisztrációs kérdőívet, valamint 50 fontot és két fényképet postán elküldtek a brit belügyminisztériumnak. Jövedelmük után rendesen adóznak, de az állami egészségügy ellátására is jogosultak. Persze bejelentés nélkül is lehet dolgozni, miképp a családok mellett gyerekfelügyeletet vállaló au pairek vagy bébiszitterek többsége teszi. Ők a munka intenzitásától függően heti 50-100 fontot kereshetnek, s nem kell a szállásról, étkezésről gondoskodniuk.

Az angliai magyarok többféle életstratégiát követnek. Laci egyik, pizzafutárként dolgozó szobatársa jóformán "csak robotol és piál", valamint a megtakarításait könyvelgeti. Olyanok is vannak azonban, akik bulizni jöttek, s ezeknek is megvannak a lehetőségeik. "Ha akarsz egy új csizmát, ha el akarsz utazni Párizsba, az mind nagyon olcsó. Barátaim most töltöttek el kettesben két hetet Dominikán teljes ellátással 700 fontért" - hoz példát a nagy lábon élésre Laci, aki már elhatározta, hogy a Prodigy és az A-ha együttes londoni koncertjét nem fogja kihagyni.

Laci nem siet haza, Magyarországra, a bári munka mellett hétfőtől csütörtökig két és fél órát iskolában tölt, ahol az angolon kívül számítástechnikát is tanul. Gábor Réka ugyancsak hosszabb távra tervez, és képzi magát munka mellett. Ő az ELTE latin szakát félbehagyva érkezett Angliába, és az 55 fontos napi bérért végzett nyolcórás elektronikai szaküzleti eladóskodás mellett esti üzleti iskolába is jár. Vígh Edit pedig a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia diplomájával a zsebében, az egri Angolkisasszonyok nevelőintézetének tanárából lett angliai au pairré, és célja, hogy - némi továbbképzés után - végül Magyarországon angol nyelvet oktathasson.

S végül akadnak, akiket a szakmai ambíció hajtott Londonba. "Yes!" - hangzott a diadalittas kiáltás Hencsey Natália ajkáról, aki - miközben a HVG tudósítójával beszélgetett - az íróasztalán sárga, zöld és piros számsorokat, grafikonokat villogtató öt képernyő egyikére pislantott. Hogy pontosan minek örül, azt a bid, hedge, spread, futures angol tőzsdei szakkifejezések használata nélkül nemigen tudta elmagyarázni. A budapesti Közgázon pénzügy szakot végzett, majd számos külföldi ösztöndíjas programon részt vett Natália a Deutsche Bank államkötvényekkel foglalkozó trédere, s egy kosárlabdacsarnok méretű teremben ezredmagával köti az üzleteket. "Vicces, hogy amikor az angolok kelet-európai munkavállalókról hallanak, általában minimálbérből élő vízszerelőkre vagy mázolókra gondolnak. Itt, a banknál fel sem tűnik, hogy külföldi vagyok, az öt, államkötvénnyel foglalkozó tréder közt csak egy angol van." A hasonló pozícióban foglalkoztatottak fizetése általában évi 70-200 ezer font között mozog, de a lényeg: "a pénzügyi világ egyre inkább koncentrálódik, a bankok ma már a Magyarországra vonatkozó nagy üzleteket is Londonban kötik."

Natáliához hasonlóan a Rémember punkzenekar is félreeső kis helynek érzi Magyarországot. "Nálunk is vannak tehetséges producerek, de nekik nincs rálátásuk a nemzetközi zeneipar működésére" - magyarázza Geiger Gergely. Nem a jó zenék, hanem a tőkeerő és a marketingtudás hiányoznak ahhoz, hogy magyar zenészek nemzetközi sikereket érjenek el. Rémemberék Londonban, egy négyszobás házikóban laknak, ott próbálnak és onnan építgetik kapcsolataikat, mint a tagok mondják, a nap 15 órájában. Nem is sikertelenül: az elmúlt hét hónapban mintegy harminc koncertet adtak, szeptember 9-én London egyik legpatinásabb klubjában, a KOKO-ban sikerült előzenekarként fellépniük - Kelet-Közép-Európából mind ez idáig egyedüliként. "Évek óta készültünk erre az útra: turnéztunk Európában, az MTV-n is jelent már meg videoklipünk" - magyarázza Geiger: "A zenekar kint tartása havi egymillió forint, az énekesünk, aki fogorvos, már kénytelen volt a szakmájában munkát vállalni. Egy-két év, amíg egy zenekar szerződést kaphat egy komoly lemezkiadótól. Ha ezt túléljük, kiderül, hogy érdemes-e még itt kinn kolbászolnunk."

A korábban elhíresült, a húsüzemekben alvállalkozókként dolgozó magyar cégek - és alkalmazottaik - körüli botrányok (HVG, 2005. június 16. és július 18.) mára elcsitultak: november elején Berlinben találkoznak a két ország illetékes minisztériumainak megbízottai, hogy megbeszéljék a konfliktus elkerülésének mikéntjét. A korábban botrányokat kavaró különleges bizottságok, a SoKo Pannonia és a SoKo Bunda máris befejezték munkájukat, és megszűntek. A lefülelt munkások egyes hírek szerint már rég visszaszivárogtak munkahelyükre.

A nyolcvanas évek elején még igazán nagy buli volt "Nyugatnémetben" dolgozni: akkor nyílt ki először a kapu az egyéni munkavállalók előtt, hogy szerencsét próbáljanak. Müller Gyula számítástechnikai mérnök akkoriban, pályája első, felfutó harmadában járva úgy gondolta, belevág. Egy bécsi, egy frankfurti és egy müncheni cégnél próbálkozott, végül az utóbbi bizonyult elérhetőnek. A munkavállalási engedély mindig csak egy évre szólt, s további megkötés volt, hogy csak addig érvényes, amíg az adott céggel fennálló munkaviszony. Öt év után könnyebbedett a helyzet, ha valaki ennyit letöltött, már nem kellett évente tartózkodási engedélyért kuncsorognia. A határozatlan időre megadott tartózkodási jogosítvány azt is jelentette, másutt is szabad a munkavállalás.

"Münchenben 80 ezer információtechnikai szakember dolgozik, valahol biztos mindig lesz munkánk" - emlékezik vissza Müller egy barátjának a jövő biztonságát a kilencvenes években felfestő szavaira - amelyek mára rossz jóslatnak bizonyultak. Az it-szakma képviselői iránti helyi kereslet visszaszorulóban van, a szoftveriparban mindegy, a világ mely sarkában ülnek a fejlesztők, így Németországból sok megbízás került ki például Indiába. "Nem is nagyon jönnek ide fiatalok Magyarországról sem, a zöldkártyaakció sem csábított új embereket" - mondja Müller, aki időközben adó-, nyugdíj- és egészség-biztosítási szempontból teljesen elnémetesedett. Itt adózik, itt fizeti a tb-járulékokat, s ha hazautazik, külföldre szóló kiegészítő biztosítást köt arra az esetre, ha otthon megbetegedne.

A közel egy évtizede Németországban dolgozó Gellért János - jobb a békesség alapon - mindkét országban fizeti a tb-t. Az ugyancsak az it-szektorban dolgozó férfi egy kis németországbeli, de magyar tulajdonú cég alkalmazottja, gyakorlatilag szabadúszó. "Az EU-csatlakozás semmit sem változtatott a helyzetemen. Hacsak annyit nem, hogy az utazás, a határokon való átkelés már könnyebb." Ami nem lényegtelen fejlemény, tekintve, hogy Gellért minden második hétvégéjét Budapesten tölti. "Bár korlátlan tartózkodási engedélyem van, mi több, állampolgárságot is kérhetnék, végül úgyis otthon fogok letelepedni, és a magyar és német nyugdíjamat élvezni."

Viszonylag rövid ideje, három éve dolgozik Németországban Fekete János, de idevezető útja nagyban hasonlatos volt a csaknem két évtizeddel korábban érkezett Mülleréhez. Neki is még Magyarországról kellett gondoskodnia a németországi munkahelyről, minek során a német foglalkoztatónak igazolnia kellett, hogy az adott - minőség-ellenőrzési mérnöki - állásra nem talált sem német, sem más európai uniós országból származó, megfelelő jelentkezőt. Így hét hónapnál is több telt el, mire Fekete kezébe vehette a munkavállalásra is jogosító vízumot. Csak ennek birtokában kezdhette intézni ideiglenes "kitelepülését". Különösen a munkaügyi hivatal engedélyének megszerzése tartott sokáig: mivel az egykori NDK Lipcse környéki ipari területére ment dolgozni, a munkaügyisek előbb azon az állásponton voltak, a cég keressen a számos, ott élő munkanélküli mérnök közül alkalmasat, s csak akkor adták meg az engedélyt, amikor bebizonyosodott, hogy valóban nincs megfelelő jelentkező, addig Feketének otthon kellett várakoznia.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (Bundesagentur für Arbeit) adatai szerint ma Németországban összesen 10 700 magyar állampolgár dolgozik úgynevezett tb-köteles állásban, vagyis német munkáltatónál, itt fizetve az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot. A legtöbben, 2600-an az iparban, 1400-an a kereskedelemben, 1700-an a szolgáltatásban, 1200-an az egészségügyben, kilencszázan a szálloda- és vendéglátóiparban. Az uniós csatlakozással nem lendült fel különösebben a dolgozni idejövők száma, ami egyrészt a már említett adminisztrációs akadályokkal is magyarázható, de nyilván közrejátszik benne az a jelenség is, amit Müller Gyula említ saját szakterületéről. A korábban nagy számban jelen volt számítástechnikai mérnököknek ma már nem biztos, hogy megéri Németországba jönni dolgozni, hiszen az igazán jó szakembereket az időközben Magyarországra települt cégek - meg a magyar cégek is - jól megfizetik, a fennmaradó különbségért esetleg már túl nagy ár a kettős létfenntartás. A cikkben megnevezetteken kívül akárkivel is beszélt a HVG tudósítója, senki nem számolta fel magyarországi kötődését, legalább egy kis lakást vagy üdülőt ott is fenntart, s a munka befejeztével mindenképpen haza akar költözni.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS
SCHWEITZER ANDRÁS / LONDON
WEYER BÉLA / BERLIN