MDF zu Hause

6 perc

2006.03.04. 17:15

Megtartotta hivatalos kampánynyitóját a Magyar Demokrata Fórum. A Thália Színházban rendezett dzsemborit a tegnapi kalocsai zsarolási ügy vezette fel, így dramaturgiailag tökéletes volt az időzítése a bejelentésnek, hogy a párt az új ciklusban senkivel sem lép koalícióra. Ehhez persze meg kellene ugrani a parlamenti küszöböt. Dávid Ibolya ígéri: át fognak menni a betonfalon.

Dávid Ibolya szónokol. Szép egyedül?
Tekintse meg galériánkat, kattintson!
© hvg.hu
Igyekeznie kell az MDF-nek. Elnökének, Dávid Ibolyának háromhetes ausztráliai távolmaradását megérezte pártja kampánya, a vetélytársak mögötti hátrányt, a kampánystáb tanácstalanságát még a siketeknek a mobilszolgáltatóknál kiharcolni vágyott ingyenes sms-ekért folytatott hősies küzdelem sem palástolhatta el.

Az MDF igyekszik. Herényi Károly egyenesen arról beszélt, hogy a „kampányban jól állunk”. És tényleg, a párt jelen van a nyilvánosságban – habár mondandójából többnyire csak annyi hallik, hogy a nagypártok szörnyűek, és ő nem megy bele az ígérgetési versenybe, inkább konzervatív megoldásokat kínál, és ha nem lesz jelentős változás, akkor Magyarország nemhogy nem lesz normális ország, hanem éppen hogy elszalasztja a történelmi lehetőséget.

A centrumpárti szerepre vágyó MDF-nek nehéz dolga lesz, mert a nagypártok és a magyar választóközönség közösen úgy szocializálta egymást, hogy a győztes pártnak a hatalomra kerülése után adni kell valamit (lehetőleg jó sokat) az embereknek. Így aztán hiába a konzervatív jelszavakkal a középosztályt megcélzó MDF-program, hogyha ez a középosztály – ha szociológiailag egyáltalán stimmel ez a kategória – történelmi okok miatt zömmel az államtól várja a „megoldást”, sorsa jobbra fordítását. Abban az országban, ahol a középosztály nem csak azt szeretné, hogy pártjai csökkentsék adóterheit, de még arra is ácsingózik, hogy az újraelosztásnál előnyösebb helyzetbe kerüljenek, mint a szegények vagy a valódi – a piacon megélő – vállalkozók, nehéz sora van a konzervatív politikának. 1994, 1998, 2002 választási eredményei bebizonyították, hogy csak erőteljes „jóléti”, a kvázi-középosztály igényeihez illeszkedő ígéretekkel lehet nyerni.

Az önállóságát megtartani akaró MDF-nek ezzel együtt nincs más esélye, mint a középpártiság. A két nagy párt közt ugyan egyelőre tényleg kevés fű terem, de nagyon úgy néz ki, hogy az MSZP-től bal-, illetve a Fidesztől jobbszélre még kevesebb a lehetőség. A szélsőséges vagy „radikális” pártoknak esélyük sincs bekerülni a parlamentbe, az alternatív kezdeményezések pedig egyelőre még éretlenek erre.

Ezért is dönthetett úgy az MDF vezérkara, hogy jó egy hónappal a választás előtt bejelenti, nem kér sem a Fidesz, sem az MSZP esetleges koalíciós ajánlatából, akárhogyan is alakuljon a parlament összetétele, ellenzéki párt akar maradni. Ez az első blikkre elhamarkodottnak tűnik, pedig valójában józan számítás előzte meg. Az MDF ugyanis a politikától (a nagypártoktól) megcsömörlött, de a közélet iránt érdeklődő választókra, kisegzisztenciákra építi politikáját és kampányát, éppen ezért jó előre tisztáznia kell potenciális választói előtt, hogy a fórumosok nem asszisztálnak a "kétpárti ország" kiépítéséhez. Az MDF szlogenjei a normális Magyarországról, a felnőtteknek szánt felnőtt politikáról, a korrupció, a populizmus megállításáról mind-mind kedvesek a protest szavazók füleinek.

Kardtánc (Oldaltörés)

Napi kampányadag
Március 3.: Csak Bagó lépett rá a gereblyére?
Március 2.: "Egyezményes kézmozdulat"
Március 1.: Új Magyarország, régi trükk
Február 28.: A jövőről? Veled? Ugyanitt?
A szombati nagygyűlés híven megfelelt az MDF jelenlegi helyzetének. Egyszerre jellemezte a megújulás igénye és az avíttság öröksége. A külsőségek már bármelyik párt rendezvényét idézhetnék, csak valamivel takarékosabbak, kopottabbak, familiárisabbak. A jelöltek és a közönség azonban az MDF-fel együtt öregedett, vagy talán még annál is gyorsabban. Fiatalokat alig láttunk, ők is többnyire a sajtómunkások voltak. Felbukkantak viszont régi arcok, akik egykor látványosan vagy csendben otthagyták a pártot. Kónya Imre, Zsigmond Attila, Katona Tamás vagy Bod Péter Ákos biztos feszengve hallgathatták a még feltűnően fitt Boross Péter szavait, aki örömét fejezte ki, hogy a pártot elárulók már nincsenek itt. „Volt kamerádjaink hova tudtak zülleni adományikért” – kesergett – immár az MDF-ből a Fideszbe váltókra célozva – az ősz ex-kormányfő. Akinek ékesszólósága kicsit megdöccent, amikor a globális világ kihívásairól vagy a pillangóhatásról értekezett, de újra visszatért, amint vesszőparipáiról, a közigazgatásról vagy a rendteremtésről szónokolt. Boross szerint már az idén „százmilliárdot zárolni kell”, hogy a költségvetés egyensúlya helyrebillenjen, és elindulhasson a kiigazítás.

A gyűlés politikai szónoklatait körítő kultúrprogram is valamivel másabb volt, mint azt korábban a fórum rendezvényein megszokhattuk. A nagy hevülettel elővezetett szavalatok és népzenei betétek helyét a Lagzi Lajcsi-esztrádokban is helyet kapó műsorszámok és előadók vették át. Az ős-omegás Benkő László vezette „B” Projekt – nem hinnénk, hogy a banda neve jó üzenet lenne egy bejutásért küzdő pártnak, de ez most mindegy is – akusztikus feldolgozásai („klasszikusok modern ritmusban”) már feltüzelték a fórumosokat, különösen Hacsaturján Kardtánca fokozta harci a hangulatot. De a pálmát Mága Zoltán hegedűvirtuóz vitte el, aki – a nézőközönség harsány kacajától kísérve – még Dávid Ibolyát is meghegedültette.

Nagy tapsot kapott Hans-Gert Pöttering is. Az Európai Néppárt frakcióvezetője videoüzenetében meleg szavakkal ecsetelte, mennyire kiemelkedőnek tekinti az MDF szerepét otthon (zu Hause) és Európában (in Europa). Meglehet, nem figyeltek rá, hogy Pöttering a Fideszt is fontos partnerüknek titulálta.

A régi fórumos gyűlések hangulatát leginkább Gosztonyi János, a Tisztelet Társasága (TT) elnökének magánszáma idézte fel. Ő, bár egykoron színészként szerzett babérokat, most mint egy nyugdíjas szervezet elnöke beszélt – ízesen, szépen, de többnyire sületlenségeket. Az időseket „szép korúaknak” nevezte, és például azt szeretné, ha ezentúl csak azok jutnának diplomához, akik véradással más karitatív tevékenységekkel elegendő számú ún. „tisztelet-kreditet” gyűjtenének össze. (Erről, szerencsére, az MDF programjában szó sincs.)

Léggömb: könnyű gázzal van tele (Oldaltörés)

Távozó zenész. Terem-e rózsa a tubásnak?
Tekintse meg galériánkat, kattintson!
© hvg.hu
A bő kétórásra nyújtott program fő száma Dávid Ibolya elnök és egyben a párt miniszterelnök-jelöltje beszéde volt. Az összetartozás melegétől eltikkadt közönség többször tapssal szakította meg az összeszedett, de kissé szürkére sikeredett elnöknői programbeszédet. A „merjünk kicsik lenni” jegyében fogant beszédben a két nagy kapott eleget, a Fidesz a tegnapiak (meg az utóbbi három év) miatt persze jóval többet, mint az MSZP. A közönség is elsősorban a Fidesznek címzett kiszólásokat fogadta nagy ovációval. Feltűnő volt viszont, hogy Dávid az SZDSZ-t meg sem említette. Ez lehet előzékenység a másik rendszerváltó és létéért küzdő kispártnak, de lehet politikai számítás is, hiszen az MDF is ugyanazokért a voksokért küzd.

Ahhoz képest, hogy programismertetőn vettünk részt, viszonylag kevés konkrét részletet hallhattunk, azokat is csak kutyafuttában a beszéd végén, mintegy kódaként. Ezek közül a legfontosabb a 18 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó volt. Nem hallhattunk semmit arról, hogyan is küzdene meg a párt az ikerdeficittel, hogyan teljesítenénk az euró bevezetésének feltételeit. Ezt tekinthetjük következetességnek, mert ezekről a párt programjában sem olvashatunk. Csak annyit, hogy ezekre szükség van.

Herényi, Boross és Dávid sem hagyta szó nélkül a kalocsai zsarolási históriát. Az elnök tényként kezeli, hogy Bagó Zoltán felsőbb utasításra cselekedett, és több tucat MDF-est hasonló inzultusok értek fideszes riválisaik részéről. – A Munka, otthon, biztonság jelszavát a fideszesek egy dologban tényleg komolyan veszik, mert ezek elvesztésével fenyegették meg jelöltjeinket – hangoztatta Dávid. Boross Péter arra buzdított, hogy „védjük meg jelöltjeinket, ne legyünk passzívak (…) nem lehetünk nagyvonalúak”. A gyűlés folyosóin többe tudni vélték, nem lesznek azok, és jövő héten újabb bizonyítékokkal állnak elő a Fidesz ármányairól.

A gyűlés végén a Vidám vasárnapot idéző finálé: napsugaras dal („itt élünk végre szabadon, száll a hangunk keleten-nyugaton békében, mint egy nagy család” – elgondolkodtató részlet a refrénből) és lufizápor. Az elnöknő nagy küzdelmet folytatott, hogy kiverekedje magát a léggömbök lavinája alól. Ez sikerült neki. A ruhatárnál a konzervatív értéket, a türelmet gyakorló, egyben bizakodó elvonuló tömeg zsivaját léggömbök durranása törte meg.

Zádori Zsolt