A magyar egészségügy ellentmondásai

HVG

A magyar fiú csecsemőkéinél csak a török újszülöttek életkilátásai rosszabbak - ez derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb, harminc tagországának egészségügyi mutatóit összevető elemzéséből. Az erősebbik nem születéskor várható élettartama a nemzetközi lista összeállításakor figyelembe vett 2003-as adatok szerint 68,3 év, ám a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által 2004-ben a fiú újszülötteknek jósolt 68,6 évvel sem sikerülne behozniuk a már egy évvel korábban is 69,9 évet produkáló Szlovákiát. Sokkoló adatokkal a magyarok egészségi állapotáról is bőven szolgál a tanulmány: a 65 évesnél fiatalabb férfiak halálozási arányszáma háromszorosa az EU átlagának, évente 78 ezer, Tatabánya lakosságát meghaladó számú ember betegszik meg rákban, s egy szekszárdnyi népességet sírba is visznek a rosszindulatú daganatok.

HVG

Bár a magasabb nemzeti jövedelem hatással van az életkilátásokra - állapítja meg az OECD-tanulmány -, korántsem kizárólagos meghatározó tényező. A spanyolok például hosszabb, a magyarok viszont rövidebbre szabott életet élnek, mint az a gazdasági fejlettségből következne. Ez nem mindig volt így: 1960-ban csak nem egészen két év volt a spanyolok életelőnye, ám az ottani középosztály gazdasági megerősödése, amely szerencsés módon találkozott a mediterrán étkezési szokásokkal, az elmúlt évtizedekben rakétasebességgel emelte meg az átlagéletkort. "Meglehetősen statikus képet kapunk, ha csak egy-egy év statisztikáit nézzük - magyarázta a HVG-nek Józan Péter, a KSH főtanácsadója. - A születéskor várható élettartam Magyarországon a 20. század elejétől - ekkortól beszélhetünk nemzetközi összehasonlításra alkalmas statisztikai adatokról - a legrosszabbak közé tartozott Európában. Akkoriban nálunk 37,3 év volt ez a mutató, Spanyolországban még a 35-öt sem érte el az átlag, Ausztria pedig 40 évvel dicsekedhetett. A legkisebb távolságra a többiektől az 1960-as évek első felében voltunk, ám az évtized vége békeidőben példátlan egészségügyi válságot hozott. Ellentétben a második világháború után évről évre növekvő átlagos élettartammal, elsősorban a középkorú férfiak többszörösére nőtt halálozásával megfordult a trend, vagyis egészen 1993-ig csökkent a születéskor várható élettartam. Ebből a gödörből kapaszkodunk ki, az utóbbi tíz évben több mint három évvel nőtt az átlagosan megérhető kor" - adott rövid történelmi összefoglalót Józan Péter.

HVG

A hatvanas évek közepe valóságos epidemiológiai vízválasztó volt: a központosított, állami egészségügy legyőzte a fertőző betegségeket, jelentősen csökkent az újszülött- és csecsemőhalandóság. A máig fennmaradt kötelező gyermekkori védőoltások rendszerének köszönhetően Magyarország járványügyi helyzete jelenleg is eminens az OECD-országok körében. Mint ahogy a kötelező terhesgondozásnak és a védőnői szolgálatnak köszönhetően is a csecsemő- és gyermekhalálozás kis híján megközelítette az OECD átlagát. Ugyanakkor az idősek és a krónikus betegek számára ingyen biztosított - ámde nem kötelező - influenza elleni oltást a 65 éven felüliek mindössze 39 százaléka veszi igénybe.

Nemcsak a hazai kardiológiai ellátás fejlődése, a korszerű gyógyszerek és műtéti beavatkozások elterjedése, hanem az életmód, az étkezési szokások változása is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt egy évtizedben 50 százalékkal csökkent az infarktus okozta halálozás. Mindez viszont csak arra elég, hogy a szív- és érrendszeri halálozásban Szlovákiánál jobb mutatókat sikerült produkálnunk. A KSH adataiból viszont az is kiderül, hogy 2003-ban a keringési rendszer betegségeiben elhunytak 82 százaléka 65 évesnél idősebb volt.

A daganatos megbetegedések okozta halálozásban viszont szilárdan tartja Magyarország az utolsó helyét az OECD-statisztikákban. A rosszindulatú daganatos kórok közül a legtöbb áldozatot a légcső- és a tüdőrák szedi, amely szoros összefüggésben van a dohányzók - az OECD-lista második helyét jelentő - 34 százalékos arányával és az egy főre jutó csaknem 13,5 literes alkoholfogyasztással. Mindkét káros szenvedély együttes hatása kirívóan magassá teszi az ajak- és szájüregi daganatokat is.

A fejlett ipari országok közül Magyarországon halnak meg a legtöbben közúti és más balesetekben, és bár a világranglistán a magyar statisztika már hat helyet lépett előre (az utolsóról) az öngyilkosságok emberveszteségében, a fejlettek klubjában ez még mindig csak a "sereghajtásra" elég. Annak becslésére azonban senki nem vállalkozik, hogy meghatározza, a 2003-ban regisztrált 6500 végzetes kimenetelű baleset milyen arányban írható a hazai sürgősségi ellátás szervezetlenségének számlájára.

A drámai, bár viszonylag közismert halandósági statisztikáknál sokkal kevésbé köztudott, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadások - az állami és magánforintok - együttes részesedése a GDP-ből csaknem eléri az OECD-átlagot. A közegészségügyre és betegségmegelőzésre fordított pénzek arányát tekintve dobogós a helyezés, és csak Ausztriában vesznek fel - ezer lakosra számolva - több beteget kórházi ápolásra, mint idehaza. A statisztika önmagában nem ad választ arra, hogy azért magas a drága kórházi ápolások száma és azért megy minden hazai polgár évente átlagosan legalább 12 alkalommal orvoshoz, mert olyan rossz az általános egészségi állapot, vagy mivel ennyire nem hatékony a gyógyítás. Ezekben az adatokban a szociális ellátórendszer hiányosságai - például az otthoni ellátás híján aktív kórházi ágyon fekvő idősek - éppen úgy benne vannak, mint a lényegében minden korlátozás és anyagi következmény nélkül igénybe vehető családorvosok és szakrendelések, valamint a szükségtelen párhuzamos vizsgálatok.

Bár többen vitatják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakembereinek becslését, amely szerint az egészségügyi ellátás legfeljebb 10-15 százalékban befolyásolja az emberek egészségi állapotát, abban egyetértés van, hogy a tennivalók többsége nem az orvosokra vár. "Önmagában az egészségügyre fordított kiadások nem garantálják a jó eredményt, kulcskérdés az ellátó szervezet hatékonysága, a legrosszabb helyzetben lévők, a kistelepüléseken, a romatelepeken élők elérése, az iskolázottság növelése, a szociális gondoskodás javítása" - véli Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos. A magyarországi cigányok gazdasági, szociális és egészségügyi helyzetét felmérő, Babusik Ferenc vezette kutatás adataiból kitűnik, hogy a romák között 15-szörös a szembetegség és a vakság előfordulása, s a légzőszervi megbetegedések aránya is több mint tízszerese a teljes hazai népesség adatainak. Daganatok is 60 százalékkal gyakrabban fordulnak elő körükben, míg a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri panaszok száma lényegében nem különbözik az országos átlagtól.

Még mindig "kórháztúlsúlyos" a rendszer - annak ellenére, hogy éppen Kökény nevéhez kötődik az "ágytörvény", amellyel 1997-es minisztersége idején fölülről próbálta lefaragni a felesleges kapacitásokat. "Több urológiaágy van ma Budapesten, mint Párizsban és Londonban együttvéve" - utalt a kormánybiztos az ellátás területi eloszlásának máig meglévő anomáliáira.

Úgy tűnik, az évek óta szövögetett szűrőhálón még mindig túl nagyok a lyukak: a mellrákszűrésre behívott asszonyok 40-50 százaléka megy el a mammográfiára. A 2004-ben kezdődött méhnyakrákszűrésben való részvételi hajlandóság még ennél is kisebb: ezer kiküldött értesítést kézhez kapva 26-an mentek el nőgyógyászhoz. Miközben már a szervezett tüdőszűrés megszüntetésének a gondolata is felmerült az egészségügyi tárcánál, a házi gyerekorvosoknak a második félévtől jóval több kötelező vizsgálatot kell elvégezniük a hozzájuk bejelentkezett pácienseken.

A hazai egészségügy további sorsáról csak az tudható egészen bizonyosan, hogy az idei költségvetés a korábbinál fél százalékkal kisebb GDP-arányos összeget szán a természetbeni kiadásokra. Miközben a költséghatékonyabb állami gondoskodás kialakulásának kevés jele látható, úgy tűnik, az emberek mind többet hajlandók költeni saját egészségükre, és ebben a piacban a magántőke is egyre nagyobb fantáziát lát.

GÁTI JÚLIA