Küldöttgyűlés előtt az SZDSZ

HVG

Több roma köztisztviselőt, 30 ezres helyett 25 ezer fős haderőt, jelnyelvi törvényt, egykulcsos - 20 százalékos - személyi jövedelemadót (szja) s ugyanilyen mértékű forgalmi adót ígér a következő ciklusra az SZDSZ. A liberálisok választási programja aligha vádolható féktelen populizmussal. A Csillag István volt gazdasági miniszter vezetésével kidolgozott, alig több mint fél tucat konkrét ígéretet tartalmazó agenda szerzői mintha eleve lemondtak volna arról, hogy megmozgassák a nem SZDSZ-törzsszavazók fantáziáját. A Szabadság, verseny, szolidaritás című dokumentum furcsa módon értelmezi a szolidaritás fogalmát is. A program a jelenlegi kis jövedelmű (18 százalékos kulccsal terhelt) adózóktól várna el voltaképpen áldozatot a 20 százalékos egységes szja bevezetéséhez, amelynek a ma még 36 százalékos szja-t fizetők lennének majd az elsődleges haszonélvezői. "A szabadság és szolidaritás pártja (...) a felsőközéposztály-barát társadalompolitika pártjává látszik válni" - állapította meg az új programról nemrég a plebejus-liberális Beszélő.

Az adócsökkentés pártjaként ismert SZDSZ taktikai szempontból is veszélyes játszmába kezdett, amikor adóemeléssel ijesztgeti az alsó középosztályt, miközben nagyvonalú adókönnyítést ígér a "gazdagoknak". A szabaddemokraták kilátásai ugyanis az idei választások előtt rosszabbak, mint négy évvel ezelőtt voltak, amikor végül éppen csak hogy be tudták verekedni magukat a parlamentbe. Az előző kormányzati periódusban Kunczéék (negyedévente regisztrált) népszerűsége azonban még 5 és 10 százalék között ingadozott, a jelenlegi ciklusban viszont már csak 3-5 százalékon állt (lásd ábránkat). A "kékek" minden erőfeszítése így most arra irányul, hogy megpróbálják aktivizálni korábbi szavazótáboruknak azt a felét, amely a párt által finanszírozott kutatások szerint egyelőre nem óhajt elmenni voksolni. Kérdés persze, hogy a mozgósításnak mennyire sikeres eszközei például azok a Miatyánk-parafrázisok, amelyekkel az elmúlt hetekben az SZDSZ elárasztotta a fővárost, ám amelyek visszatetszést keltettek még saját szekularizált közönsége egy részében is.

Az SZDSZ annak ellenére kénytelen a héten kezdődő kampányban élethalálharcot folytatni, hogy programjának több népszerű eleme maradéktalanul teljesült az utóbbi négy évben. Sőt a párt a legfontosabb személyi ügyekben is rá tudta kényszeríteni akaratát a parlamentben nála kilencszer nagyobb koalíciós partnerre. Ha nincsenek liberálisok, Magyarország miniszterelnökét talán még ma is Medgyessy Péternek hívnák, az államfő pedig egészen biztosan nem Sólyom László lenne. A sorkatonaság eltörlésére, a diplomás minimálbér bevezetésére, az szja csökkentésére ugyancsak a szabaddemokraták kezdeményezése nyomán került sor az elmúlt években. A kisebbik kormánypárt által iniciált "népboldogító" intézkedésekből mindeddig azonban szinte csak a nagyobbik koalíciós partner profitált. Úgy tűnik, a szavazók körében voltaképpen súlyos kétségek élnek az SZDSZ kormányzóképességével kapcsolatosan. A párt nevéhez fűződő oktatási reform egyik sarkalatos pontját, az általános iskolák alsó tagozatán bevezetett buktatási tilalmat például még a liberális választók jelentős része is elhibázott lépésnek tartja. Az elmúlt másfél évtizedben kétségkívül több más olyan jogszabály is született az SZDSZ kezdeményezésére (például az 1991-es fővárosi vagy az 1996-os médiatörvény), amely időközben koncepcionálisan is elhibázottnak bizonyult.

"Az SZDSZ tovább halad a politikai életből kihullás vagy az MSZP köldökzsinórján csüngő dependens lét felé" - vázolta a pártját fenyegető perspektívát már 2003 elején Fodor Gábor. A liberálisok kilátásai azóta sem jobbak. A pártot a jelenlegi ciklusban is csaknem minden évben elhagyta egy-két olyan országosan ismert személyiség (2002: Kis János és Hack Péter, 2004: Eörsi István, 2005: Mécs Imre), akiknek kiválása alighanem újabb és újabb választói csoportokat idegenített el az SZDSZ-től. A pár hete távozott Mécs személyében ráadásul nem pusztán 1956 egyik élő legendáját veszítették el a "kékek", hanem egy olyan, a jezsuitáknál végzett értelmiségit is, aki mindeddig saját életútjával igazolta: nem okvetlenül összeegyeztethetetlen a keresztény középosztályból hozott mentalitás és értékrend a balliberális elvekkel. Az egész Mécs-affér különben jellemző módon úgy kezdődött, hogy az SZDSZ-frakció nem is volt hajlandó érdemben reagálni márciusban egy csoport szabadelvű értelmiséginek arra a kezdeményezésére, amellyel államfőnek javasolták megválasztani az SZDSZ egyik első ügyvivőjét, egyszersmind az utolsó 1956-os forradalmárt, aki még a parlamentben ül.

Akár jelképes erejűnek is mondható, hogy Mécs választókörzetében végül is a dinamikus gazdasági miniszter indul majd a tavaszi választáson. A 34 éves milliárdos üzletemberről pártján belül többen is azt tartják, hogy Kóka János voltaképpen az SZDSZ Gyurcsány Ference próbál lenni, "csak egy kicsit túlnyomulja magát". Alighanem Kókának üzent a hétvégén a Népszabadságban a szabaddemokraták "parlamentjének" elnöke, Bőhm András is, amikor - nevek említése nélkül - visszautasította azt a törekvést, hogy "egy szűk gazdasági érdekek mentén agresszíven lobbizó yuppie-párt ideológiájaként" használja fel bárki is az SZDSZ-ben a libertariánus gondolatvilágot, megfeledkezve a párt emberi jogi hagyományairól.

BABUS ENDRE