Kiszervezett kampányakciók

HVG

Magyar Vizsla és A Viktor 2 - egy vonatkozásban mindenképpen azonos kiadványokról van szó: a szerzők-kiadók a tavaszi parlamenti voksolás eredményét szeretnék befolyásolni, bár nem részesei a választási küzdelemnek. Az efféle akciók megítélése hagyományosan nézőpont kérdése: a támadott fél rendre ellenlábasai álcázott negatív kampányának minősíti ezeket, míg a támogatott tábor a hozzá húzó civilek szólásszabadsággal élő lépésének. Kétségtelen, szabad országban önmagában nem kifogásolható az ilyen kiadványok terjesztése (ahogy az sem, ha beperelik őket), az is tény ugyanakkor, hogy ha elborítják az országot, akkor "belezavarnak" a kampányba, sőt - némi túlzással - akár a választások tisztaságát is veszélyeztethetik.

A kortesszabályok alkotói ugyanis 1989-ben a pártokat helyezték a választási küzdelem középpontjába: a független egyéni jelölteken kívül csak ők indulhatnak parlamenti mandátumokért. Ennek megfelelően a kampányfinanszírozási szabályok is csak rájuk vonatkoznak. A korteskedő szervezetek közül kizárólag nekik kell elszámolniuk bevételeikkel és kiadásaikkal, csak az ő kampánykiadásaikra van felső határ. Ezt a hiányosságot hamar felfedezték, s a maguk javára fordították a pártok: már 1994-ben külsősöket vontak be a korteskedésbe, kikerülendő a korlátozásokat vagy a nyilvánosságra vonatkozó előírásokat.

Szerepük azonban sokat változott mostanáig. Jelenleg elsősorban a negatív kampányok átvállalására utalnak jelek, míg eleinte inkább a pénzgyűjtés, illetve a pártkassza tehermentesítése volt jellemző. Aztán 2002-ben - főleg az első forduló után - új jelenségként már főleg arra szolgáltak a civil akciók, hogy egy-egy politikai erő társadalmi támogatottságát igazolják: például egyesületek, magánszemélyek tettek közzé sajtóhirdetéseket valamelyik politikai erő mellett.

Dr. Kende új Orbán-könyve. Kiszervezés kérdése © Túry Gergely

A kiszervezésnek számtalan előnye van. Ebből csak az egyik - s nem is a legfontosabb - az, hogy ha balul sikerül egy kampányakció, a pártvezetők moshatják kezeiket, arra hivatkozva, hogy öntudatos polgárok politikai megmozdulásáról van pusztán szó (ahogy például Orbán Viktor is hajrázott a Magyar Vizslának egyik rádiónyilatkozatában). Mint a 2002-es tapasztalatok is utalnak rá, a konstrukció arra is szolgál, hogy egy-egy párt képes legyen az 1997-ben előírt 386 millió forintos kampánykereten belül maradni. Aligha hihető ugyanis, hogy az MSZP és a Fidesz négy éve kijött 399-399 millió forintból, ha csak reklámra - igaz, listaáron számolva, vagyis a kedvezmények nélkül - 519 millió, illetve 481 millió forintot költött. Ráadásul a korteskiadások elszabadulására utal a 2005 őszén indult előkampány, melynek során szeptember és november között az MSZP 462,8 millió, a Fidesz 199,5 millió forintnyi reklámot vásárolt. Ugyanezt igazolják az európai parlamenti választások időszakának adatai is (lásd táblázatunkat). Így aztán aranyat érnek azok a jelenleg sehol sem regisztrálandó segédcsapatok, amelyek mindenféle elszámolás nélkül kampányolhatnak. Egyébként éppen úgy, ahogy a mindenkori kormánypártok számára jól jönnek azok a hirdetések, amelyeket kampányidőszakban a kabinet ad fel saját tevékenysége dicséretére.

Az előnyök persze hátrányokkal is járnak. Mivel (formálisan) nem a választási küzdelem részeseiről van szó, a kampányoló civilek nem jogosultak például olyan kedvezményekre, mint amilyenek a pártokra vonatkoznak, vagyis hogy a kormányellenőrzés alatt álló adóhivatal nem vizsgálhatja őket, vagy hogy a választási kampánygyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségen, mert azokra nem vonatkozik a gyülekezési törvény. Sőt - egyébként bármennyire aggályos is ez - előállhat olyan helyzet is, hogy a posta "tudni akarja", mit terjeszt egy egyesület megbízásából, mint a Magyar Vizsla esetében, amit az állami cég egy párttal szemben aligha engedne meg magának kortesidőszakban.

Sólyom László köztársasági elnök, a lapzártánkkori állás szerint, január 19-én bejelenti a parlamenti választás időpontját, így hivatalosan is elkezdődik a kampány. Ez - az eddigi jelek szerint - azzal jár majd, hogy minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak a szatellitszervezetek.

Éppen ezért az is nyilvánvalóvá válik, hogy a törvényhozást milyen súlyos mulasztás terheli, amiért nem szedte rendbe a kampányszabályozást, s azon belül nem rendelkezett a külsősökről, ahogy például Nagy-Britanniában tették (lásd Brit regiszter című írásunkat). Elképzelhető lenne például, hogy az Országos Választási Bizottság előzetesen nyilvántartásba vegye e szervezeteket, éppen úgy, ahogy most a mandátumokért induló pártokkal teszi, s az is a választások tisztaságának javára válna, ha az Állami Számvevőszék beletekinthetne az álcázott kampányszervezetek könyvelésébe.

JUHÁSZ GÁBOR