Az obszcén ugratástól a kimért udvariasságig: Magyarnak és Mészárosnak volt honnan példát venni az üzengetéshez

A Mészáros Lőrinc és Magyar Péter közötti üzenetváltás meglehetősen tipikus a maga műfajában, és az ilyen jellegű levelek hangvételét tekintve is valahol a középérték környékén található, azaz nem kimondottan ökölrázós, viszont a tiszteletteljesnek ható megszólítások ellenére a bennük előforduló csípősebb kiszólások mindkét esetben ékesen bizonyítják, hogy a két fél a legkevésbé sem tiszteli egymást.

A levélnek álcázott szitokzuhatag

A történelem egyik legismertebb levélváltása a zaporizzsjai kozákok és IV. Mehmed török szultán között zajlott le, ahol a kozákok a többi között alexandriai kecskebaszónak, kancaseggnek, faszunk görbületének is nevezték az őket meghódolásra felszólító szultánt. Ilja Rjepin is megfestette a jelenetet (lásd fenti képünkön), amikor a kozákok fogalmazzák a levelet a török uralkodónak. A levélváltás egyik legfrissebb feldolgozását a mindig zseniális Matt Berry és Peter Capaldi követték el.

IV. Mehmed szultán – ismeretlen festő képe

Wikimedia Commons

A kozákok levelének sztorijával kapcsolatban csak egyetlen dolog sántít, de az nagyon, hogy valójában nem történt meg. A történet apokrif jellegét jól mutatja, hogy már a XVIII. század elején is több verzió keringett belőle (eltérő dátumokkal, eltérő szultánoknak címezve, eltérő kozákoktól) és a levélváltás jól illeszkedett a XVII. századi oszmánellenes háborúk európai, illetve orosz propagandájába.

A jól hangzó hamisítvány helyett jöjjön inkább egy korabeli, hiteles, magyar változat, amit Horváth Mihály írt 1663-ban, bár nem a török szultánnak, hanem egy Tatai Szabó György nevű ismerősének. Nehéz megállapítani a levélből, hogy mi váltotta ki Horváth uram éktelen haragját, a kontextusból leginkább arra lehet következtetni, hogy az általa Szabó Gyurkának nevezett férfi a magyar király oldaláról a török pártjára állt.

„Szolgálatomnak tőled való meg tagadása után, Istennek semminemű áldása ne száljon reád, Istentől el szakatkozott, menny-országhoz háttal fordult, parázna, disznó életű, tisztátalan, viszsza aggott, ebre ütött, kurva feleségű, huntzfut, beste lélek kurafi. Soha nem hittem volna, hitetlen, vissza aggott, vén, agg eb, kurafi, hogy vénségedre nemzetedet, a Magyar szakált, régi, jámbor, kegyelmes uradat, Zitsi István urat, ö nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat, igy meg gyaláztad. Ily szép hirt hallunk felöled, áruló, parázna, orgazda, részeges, nem jámbor, akasztani való, lélek kurafia” – ezzel a nem túl barátságos felütéssel kezdte levelét Horváth Mihály és még bele sem melegedett igazán.