Megkezdődtek a kétpárti tárgyalások
Kuncze Gábor bejelentette, hogy az SZDSZ megkezdi a tárgyalásokat a szocialistákkal a következő fordulós együttműködésről. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke gratulált az MDF-nek ahhoz, hogy a párt bejutott a parlamentbe és bejelentette: a kormányváltás érdekében a Fidesz tárgyalást kezdeményez a konzervatív párttal.
Az SZDSZ hétfőn megkezdik a második forduló előtti együttműködésről szóló tárgyalásokat a szocialistákkal - közölte a liberális párt elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón. Kuncze Gábor elmondta: a második fordulóra nagyon erős, mozgósító kampánnyal készülnek azokban a választókörzetekben, ahol a jelöltjeik "állva maradtak". A pártelnök szerint az egyéni választókörzetek eredményei alapján nagyon nagyok a tartalékok mind az SZDSZ-nél, mind az MSZP-nél, ezért a két párt koalícióban tudja folytatni. Kuncze hangsúlyozta, hogy az SZDSZ átlépte a 6 százalékot a parlamenti választások első fordulójában, ami azt jelenti, hogy erősebben került ki a választásból, mint négy évvel ezelőtt.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere aláhúzta: Budapest nyert, míg 2002-ben 9,5 százalékot kapott az SZDSZ, most már 12 százalékon áll.
Van véleménye? |
Mondja el a hvg.hu fórumán! |
Mint mondta, az MDF ugyanúgy a kormányváltás oldalán áll, mint ők, és szükség van arra, hogy egy együttműködéssel a második fordulóban azoknak az akaratát tudják érvényesíteni, akik kormányváltást akarnak Magyarországon.