Már van új vezető a Mentőszolgálatnál
Gorove Lászlót, az eddigi főigazgató-helyettest nevezte ki az Országos Mentőszolgálat élére Molnár Lajos egészségügyi miniszter - tájékoztatott a tárca sajtóirodája.
Gorove Lászlót, az eddigi főigazgató-helyettest nevezte ki az Országos Mentőszolgálat élére Molnár Lajos egészségügyi miniszter - tájékoztatott a tárca sajtóirodája.
Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerint ki kell venni az SZDSZ kezéből az egészségügyet, míg Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint a létszámcsökkentés után jobb lesz a mentőellátás. A szakszervezet az ágazati egyeztetést hiányolja.
Lemondott tisztségéről Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója - erősítette meg az értesülését a szervezet szóvivője - mert nem tud egyetérteni a szolgálat létszámcsökkentését célzó miniszteri döntéssel.
Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat - értesült az MTI kedden.
Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter bukását okozta, hogy kegyelmet adtak – illetve ellenjegyeztek – egy gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. A következmények lavinaszerűen változtatták meg a hazai politikát, felbukkant Magyar Péter, akinél erősebb kihívója 2010-től még nem volt Orbán Viktornak. 2024 Krónikája sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.
Azonban nem csupán a súlytalanság, hanem a Kreml-barát álláspont miatt sem merül fel a német, külföldre sugárzó közmédia szerint, hogy Orbánt bevessék egy valódi békemisszióban.
A magyar gazdaság 2025-ben növekedésnek indul, kérdés, mennyire tempósan. A keresetek átlagos vásárlóereje biztosan nő, a nyugdíjaké viszont majdnem az év egészében csökken, a forint értékállóságát pedig a jegybank új elnökének kellene megőriznie.
Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.
Üzleti megfontolások legalább annyira befolyásolhatták Mark Zuckerberget, amikor a tényellenőrzés megszüntetéséről döntött a Meta közösségi platformjain, mint a politikai nyomás – mondja Ormós Zoltán internetjogász. De tényleg tartani kell tőle, vagy épp, hogy jobb világ jön a közösségi médiában?
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: ingajárat, nagybani, lomtalanítástalan, férfiszorongás, sintérhorror.