Száz kilométerenként négy euró lesz az útdíj

1 perc

2006.10.31. 08:50

Száz kilométerenkénti négy eurós autópályadíjat tervez a román kormány az észak-erdélyi sztrádára. Erről Radu Berceanu szállítási miniszter nyilatkozott a romániai sajtóban. Sietett hozzátenni: az autópálya-használati díj mindenképp alacsonyabb lesz, mint az uniós tagországokban. Azt is bejelentették, hogy a Pitesti-Bukarest és a Bukarest-Konstanca autópályák használatáért ezután sem kell fizetni, mert ezek régebbi beruházások.

Az autópálya-díj bevezetését szomszédunknál azzal indokolják, hogy az autósoknak meg kell fizetniük azt a szolgáltatást, amelynek jóvoltából járművük kevesebb üzemanyagot fogyaszt, kisebb mértékben használódik el, és kevésbé van kitéve baleset veszélyének.

A bejelentés társadalmi visszhangjáról egyelőre nem számolt be a román sajtó, az viszont megjelent az újságokban, hogy a kormány illetékese is elismerte: a jelenlegi kereseti viszonyok között még a száz kilométerenkénti négy eurós autópálya-díj is luxussá teszi a sztrádák használatát Romániában.

euractiv.hu