Október 23.: a rendőrség nyolc feljelentést tesz rendőrök ellen

1 perc

2006.11.17. 06:27

A rendőrség belső tényfeltáró vizsgálata alapján az ORFK várhatóan nyolc feljelentést tesz olyan ismeretlen tettesek ellen, akiknek a „megmozdulásai” a törvénysértő rendőri intézkedés gyanúját vetik fel, további kilenc esetben pedig fegyelmi eljárás indul - oévasható a Népszabadság pénteki számában.

A lap értesülése szerint Bene László országos rendőrfőkapitány utasítására az ORFK fegyelmi szolgálatának munkatársai az október 23-án készült televíziós felvételeket tanulmányozva 17 olyan intézkedésre, rendőri megmozdulásra figyeltek fel, amelyek alapján „felvetődik valamilyen törvénysértés gyanúja, holott ezek miatt senki nem fordult az ügyészséghez”.

Garamvölgyi László elmondta, hogy a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője által elrendelt, a Rebisz beosztottaira vonatkozó vizsgálat még nem zárult le.

A szóvivő azt is közölte, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány péntek délig teheti meg észrevételeit az MTV-székház ostroma közben történt rendőri intézkedéseket vizsgáló bizottság jelentéséről.