Húsz éven belül kutatóállomást épít a Holdon a NASA

1 perc

2006.12.05. 09:52

Az Egyesült Államok a húszas években nemzetközi kutatóállomást fog építeni a Holdon - jelentette be hétfőn a floridai Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontban Scott Horowitz, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA főigazgatójának tudományos kutatásokért felelős helyettese.

Húsz éven belül megkezdődhet
a kutatás a Holdon
© sxc.hu
A szakember egyelőre nem közölt részleteket az ambiciózus terv megvalósításának a mikéntjéről. Azt azonban elmondta, hogy a bázist a Hold valamelyik sarkvidékén, valószínűleg az északin építik fel.

Az égitest mindkét pólusa több szempontból is kedvezőbb arra, hogy emberek lakhelyéül szolgáljon, mint a Hold más területei. A sarkvidékek több napfényt kapnak, mint más Hold-térségek, vagyis az állomás műszerei kedvezőbb hőmérsékleti viszonyok között tudnak majd működni. Az is fontos szempont, hogy - mint azt már korábban kimutatták - a Hold mindkét sarkvidéki krátereiben nagy mennyiségben található fagyott állapotban lévő hidrogén és vízjég.

Ezeket az anyagokat az állomáson éppen dolgozók hasznosítani tudják. A mostani elképzelések szerint bázis lakói 2024-től váltásokban fognak élni az állomáson.
 
Eddig 12 ember járt a Holdon az 1969 és 1972 között lebonyolított amerikai Apollo-program keretében. Ezek az űrhajósok csak néhány órát, illetve néhány napot tartózkodtak a Föld égi kísérőjének a felszínén, és mindannyian amerikaiak volt. A tervezett kutatóállomás megépítése után azonban más nemzetek polgárai is eljuthatnak a Holdra, ahol huzamosabb ideig élhetnek. A NASA már 14 ország mintegy ezer kutatójával konzultált elképzeléseiről.