Egymást áztatják a Siemens fejesei

1 perc

2006.12.17. 10:01

A Siemens korrupciós botránya egyre inkább érinti az Európa egyik legtekintélyesebb ipari és elektronikai vállalatának számító cég jelenlegi és korábbi vezetőségét.

A részvényesen mind hangosabban követelik a Siemens felügyelő bizottsága (fb) jelenlegi elnökének, Heinrich von Pierernek a lemondását, aki korábban, a korrupciós ügyletek idején a cég igazgatótanácsának (it) az elnöke volt. Maga az érintett azonban a Welt am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában határozottan visszautasította ezt, mondván, elnöksége idején nem volt tudomása vesztegetési pénzek átutalásáról. A kölcsönös vádaskodások jegyében von Pierer ezzel szemben az akkori fb-t illette azzal a váddal, hogy tudnia kellett a korrupciós ügyletekről.

A müncheni hatóságok változatlanul vizsgálati fogságban tartják az it egyik volt tagját. Thomas Ganswindtre értesülések szerint egykori kollégái tettek terhelő vallomást, s a hatóságok ennek nyomán vették őrizetbe. Ellene az a vád, hogy tudott a különböző fantomcégek létrehozásáról, illetve a vesztegetési pénzek kifizetéséről, s semmit nem tett annak megakadályozása érdekében. Vasárnapi értesülések szerint Ganswindt állítólag úgy vallott, hogy a jelenlegi vezetés tudott a korrupciós pénzek kifizetéséről.

A Magyarországgal is szoros kapcsolatokat ápoló, s a gyanú szerint a Siemens magyar leányvállalatát is érintő konszernnél folyó belső vizsgálatok az elmúlt napokban kiderítették, hogy az úgynevezett "fekete csatornákon" keresztül, világszerte törvénytelenül kifizetett pénzek nagysága meghaladja a 400 millió eurót.

A hatóságok a cég több mint tíz korábbi és jelenlegi alkalmazottját vádolják azzal, hogy az elmúlt mintegy hét évben megrendelések elnyerése fejében megvesztegetési pénzeket utaltak át több európai, afrikai és ázsiai ország számára. Az átutalások elsősorban svájci, liechtensteini és osztrák bankszámlákon keresztül történtek.

Német szakértők szerint a vizsgálattal párhozamosan a korrupciós ügyletek egyre szerteágazóbbá és áttekinthetetlenebbé válnak. A Siemens nemzetközi tekintélye mindenképp csorbát szenvedett, s a korrupciós ügyletek napvilágra kerülése veszélyezteti a konszern üzleti tevékenységét, illetve tervezett együttműködési megállapodásait, például a finn Nokiával.