Jön a pozitív banki adóslista
A "pozitív banki adóslista" létrehozása mellett foglalt állást egyebek között a banki szakértői bizottság, amely 17-18 pontból álló javaslatát a napokban juttatja el a kormánynak - mondta el Várhegyi Éva a bizottság elnöke.
A szakértői testület véleménye szerint a bankok többet tehetnének az ügyfelek pontosabb tájékoztatása és a termékek könnyebb, pontosabb összehasonlíthatósága érdekében.
Ugyancsak az önszabályozás keretében kezdeményezi a bizottság például a bankváltás megkönnyítését, illetve a számlaszám átirányítás problémájának megoldását. Ezekre a nyugat-európia országokban vannak pozitív példák és a szükséges technikai feltételek a magyar bankrendszerben is megvannak - tette hozzá.
A "pozitív banki adóslistát" illetően Várhegyi Éva úgy fogalmazott: valós társadalmi igény van egy ilyen lista iránt, ami csökkenthetné a hiteladósok csődjének előfordulását.
Várhegyi Éva hangsúlyozta, hogy javaslataik némelyike ugyan jogszabály módosítást is feltételez, ám a többség inkább a meglévő szabályok pontosabb betartására irányul.