Tudattalan tévedések

"Egy nőt freudiánus terapeutához küldeni hasonlatos ahhoz, mint amikor egy zsidót nácik elé vezetünk" - jellemezte meglehetősen sarkosan a pszichoanalízist az amerikai feminizmus egyik fő teoretikusa, Gloria Steinem az 1990-es évek elején. Megállapítását korántsem osztják ugyan a szakértők, ám nagy részük ma mégis úgy véli: Sigmund Freud talán legnagyobb tévedését a leánygyermekek fejlődésének elemzésekor követte el. Azóta sem látják ugyanis bizonyítottnak elméletét, miszerint a nők lelki problémáinak hátterében többek között az állna, hogy kislánykorukban rettentően irigyelték a kisfiúk péniszét.

Melléfogásként könyvelik el a halálösztönről alkotott teóriáját is. A feltehetően az első világháború szörnyűségei által is befolyásolt elmélete szerint az emberben ösztönszerűen ott rejlik a halál, az önpusztítás vágya; ezzel hozta összefüggésbe az öngyilkosságot is. "Az ősi ösztönök elmélete, szigorúan véve, olyan koncepció, amelyre csakis elméleti összefüggésben szabadna hivatkozni, de sohasem hozható fel érvként klinikai vagy empirikus jellegű vita során" - foglalta össze már az 1940-es évek elején Edward Bibring, Freud osztrák tanítványa a halálösztönnel kapcsolatos gondokat.

Ha már önpusztítás, a mesternek e téren személyes tapasztalata, téves elképzelésén alapuló baklövése is volt: a huszonéves Freud ugyanis kokainnal kísérletezett: a szer pedig enyhítette depresszióját s fokozta munkabírását. Ettől fellelkesülve egy cikkében a kokaint stimulánsként, helyi érzéstelenítőként javasolta. E tanulmánya és a "varázslatos anyagról" szóló előadásai nyomán Freud meglehetős ismertségre tett szert Bécsben, ám hirtelen szerzett hírnevét hamarosan megtépázták azok a világ minden tájáról érkező beszámolók, melyek szerint sokan a kokain rabjává váltak. Nem kellett hosszú idő, hogy a bécsi orvosok többsége elátkozza a kokaint, s az ügyben tanúsított elhamarkodottságát utóbb maga Freud is igen bánta.

Legismertebb melléfogását azonban jóval később, Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke című, 1910-ben megjelent esszéjében követte el. Ebben a reneszánsz zseni azon emlékét elemezte, mely szerint "a bölcsőben feküdtem, egy nagy keselyű szállt le hozzám, farkával szájamat kinyitotta, és ezzel a farokkal sűrűn bökdöste ajkamat". Freud ezt a különös emléket összevetette a polihisztor Szent Anna harmadmagával című festményével, s mások nyomán ő is kiemelte, Szűz Mária ruhájának redői tulajdonképpen ezért veszik fel egy keselyű alakját. Az ókori egyiptomi kultúrában az anyaság szimbólumának tekintett madár megjelenését (a csecsemőkori emlékkel összevetve) a pszichoanalitikus Leonardo anyjához való beteges kötődésének tulajdonította. Az igen izgalmas okfejtést a magyar kiadás fordítója, Vikár György a tanulmány végéhez toldott megjegyzésével egy csapásra lenullázta: "Freud egy téves információra alapoz": Leonardo eredeti szövegében ugyanis nem az anyaság ősi szimbólumaként ismert keselyű szerepel, hanem kánya.