Mi maradt Freudból?

Egy berlini estélyen egy úr így szól egy csinos hölgyhöz: "Látta ma Wertheim kirakatát? Egészen dekoltálva van" - hangzott Sigmund Freud A mindennapi élet pszichopatológiája című, 1901-ben kiadott könyvének a nyelvbotlást illusztráló (a dekorált helyett dekoltáltat mondó férfi) egyik anekdotája. A könyv egy másik történetében egy elvált asszony egykori feledékenysége keltett gyanút a pszichiáterben: esküvője előtt az ifjú ara miért felejtette el felpróbálni a menyasszonyi ruháját? Az ilyesfajta elszólások és feledékenységek kapcsán ma már szinte mindenki tréfásan Freudot emlegeti, egyben igazolva, mennyire része lett mindennapjainknak.

Tagadhatatlan, hogy a bécsi pszichiáter gondolatai olyan mély benyomást tettek az elmúlt század generációira, hogy születése 150. évfordulójára (május 6-ára) készülődve világszerte neves magazinok - az amerikai Newsweek, a német Der Spiegel - Albert Einstein mellett a 20. század egyik legnagyobb gondolkodójaként dicsőítik. Tény: számtalan ideája hatott megtermékenyítőleg, pszichológusok nemzedékei nevelődtek tézisein - rendszerint meg is haladva azokat. Egyebek mellett a sokak szerint utóbb túlzottnak tartott szexcentrikusságát, amelynek egyik alaptétele volt, hogy a lelki bajok hátterében mindig a szexuális élet zavara áll. E mára már megcáfolt elképzelése mellett sok más teóriája is hamisnak bizonyult az idők során (legnagyobb melléfogásairól lásd Tudattalan tévedések című írásunkat), egyes elméletei hovatovább csak tudománytörténeti kitérőként vannak megemlítve. Megállapításai közül azonban nem egy mégis a közgondolkodás részévé vált.

Az egyik legfontosabb az említett nyelvbotlásokban, látszólagos feledékenységekben is megnyilvánuló "tudatalatti" létezésének felvetése. A morvaországbeli zsidó kereskedőcsaládból származó elmeorvos ez alatt a tudatból a társadalmi illem okán kizárt tiltott ösztönöket, érzelmeket értette. "Még akkor is, ha az ember elfojtotta gonosz rezdüléseit a tudattalanba, s aztán azzal szeretné vigasztalni magát, hogy nem felelős értük, rákényszerül, hogy ezt a felelősséget oly bűntudatként érezze, melynek nem ismeri az okát" - jelezte Bevezetés a pszichoanalízisbe című, az 1910-es évek közepén bécsi orvosoknak tartott előadás-sorozatában, hogyan érhető tetten ez az emberi jelenség. A tudattalannak nevezett "lélekrészt" a hosszabb ideig a bécsi klinika elmeosztályán dolgozó Freud a hisztériások (többek között a pszichés okokból átmenetileg bénulásos tünetekben szenvedőket hívták így a 19. század végén) megfigyelésekor fedezte fel. Munkatársával, Josef Breuerrel rájöttek, e betegek kínjait kimondatlan lelki problémáik okozzák, melyek hátterében sokszor korábbi traumatikus események állnak.

Ezek a megrázkódtatások - Freud tapasztalatai szerint - a legtöbbször szexuális természetűeknek bizonyultak. Így jutott el a másik igen jelentős, egyben a legvitatottabb felfedezéséhez: a szexualitás az emberi életben betöltött szerepének kidomborításához. Az e kérdéskört szigorúan tabunak tekintő korban Freud - nem kis szakmai felháborodást kiváltva - elsősorban arra hívta fel a figyelmet, mekkora jelentősége van a gyermek ébredező szexuális kíváncsiságának. "Ma már nincs olyan szakember, aki tagadná, hogy a pszichoszexuális fejlődés már a gyermekkorban elkezdődik" - jelzi az idea hatását Harmatta János pszichoanalitikus, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főorvosa. "Egyebek között ez sarkallta Freudot a maga korában még abszurdnak tűnő gondolatra: a kora gyermekkor döntő a személyiség fejlődése szempontjából" - állítja Pléh Csaba pszichológus, pszichológiatörténész. Egyáltalán nem mindegy tehát - s ezzel minden mai gyereknevelési szakkönyv egyetért -, milyen benyomások érik a kisgyermeket: kényeztetik-e, vagy esetleg a szülők terhére van. Ahogy az sem, pszichoszexuális szempontból egészségesen vészeli-e át ezeket az éveket. Freud megfogalmazásában a kisfiú "a legleplezetlenebb nemi kíváncsiságot mutatja az anyja iránt, ha azt kívánja, hogy vele aludhasson, ha öltözködésénél a közelébe furakodik", a kislánynál pedig "oly bájos képet ad az apjához való gyöngéd ragaszkodás". Ezt a szerinte az egészséges fejlődéshez nélkülözhetetlen, ám később a tudattalan régióiba száműzött jelenséget (komplexust) a - tudta nélkül jóslatot beteljesítő, apját elpusztító, anyjába szerelmes - mitológiai királyról, Oidipusról nevezte el Ödipusznak.

Freud legendás díványa

hvg.hu

A régóta beidegződött társadalmi tabuk ledöntése persze sokak ellenérzését váltotta ki. A múlt század első évtizedében Freudot és követőit "nemcsak szexuálisan pervertáltaknak, hanem paranoiás pszichopatáknak tekintették, s úgy vélték, ez a kombináció valóban veszélyes a társadalomra" - emlékezett vissza az 1950-es években mesteréről írott életrajzában angol tanítványa, Ernest Jones. A német neurológusok és pszichiáterek 1910. évi, Hamburgban tartott kongresszusán egy mára elfeledett, ám akkor nagy hírű professzor, Wilhelm Weygandt állítólag öklével verte az asztalt, s azt ordította: "Ez nem egy tudományos tanácskozás témája: ez rendőrségi ügy!" A vádakra egyébként Freud annak idején csupán annyit mondott Jonesnak: ő csak a nyilvánvalót fedezte föl, "azt, hogy a gyermekeknek szexuális érzelmeik vannak, amit minden cseléd amúgy is tud, meg hogy az éjszakai álmok éppen annyira vágyteljesülések, mint a nappali álmodozások". Ihletért sem kellett a szomszédba mennie: egy olyan korban, melyben úgy vélték, a tisztes nőknek nem lehet nemi vágyuk, rendelőjét szexuális jellegű problémáktól szenvedő úriasszonyok sora látogatta. "Végül is Freudnak köszönhető, hogy akár ebben a pillanatban is orgazmusok ezreire kerülhet sor a polgári otthonokban" - nyilatkozta nemrégiben némiképp provokatívan Tom Wolfe, amerikai író a Le Monde francia napilapnak, utalva egyebek mellett arra, hogy a szexológusok szerint a pszichoanalízis atyja tekinthető az 1960-as évek szexuális forradalma egyik előfutárának.

Mindennapi praxisában nagy segítségére lehettek az álmok elemzése terén elért eredményei, amelyben sokak szerint szintén maradandót alkotott. Bár maga Freud a fő művének tartotta Álomfejtés című, 1900-ban megjelentetett munkáját, az akkor alig keltett visszhangot - egyetlen tudományos folyóirat sem számolt be róla, és a hatszáz példány csak nyolc év alatt akadt vevőre -, ma mégis ekkortól számítja a tudománytörténet a pszichoanalízis születését. Az álmok jelentőségét (is) a betegeivel való beszélgetései során ismerte fel, és hamar rájött, általuk a tudattalanba nyerhet betekintést. "Freud előtt az álmoknak és az abban szereplőknek az álmoskönyvek mintájára mindig valamilyen konkrét jelentést tulajdonítottak" - mondja Harmatta János. Az alvás közbeni történések átvitt, szimbolikus értelmére elsőként Freud irányította a szakmabeliek figyelmét, s ebbéli érdemei még akkor is elvitathatatlanok, ha ő úgy vélte, az álom beteljesült vágy. Ezt még akkor is komolyan vette, amikor a páciens éppen egy álombéli be nem teljesült vágyáról számolt be. Egyik hölgybetege például álmában vacsorát akart adni, ám az éléskamrában nem talált semmit, vasárnap lévén pedig bevásárolni sem tudott. Hosszas vergődésének elemzése során kiderült, mi miatt nem vágyott az asszony a vendégseregre. Bár egy barátnője folyton unszolta, hívja meg őt vacsorára, ezt mégsem akarta, mivel a hölgyről tudta, nagyon tetszik a férjének, csupán kissé soványnak tartotta. Vagyis az asszonynak sem az nem állhatott érdekében, hogy vetélytársát meghívja, sem pedig az, hogy még ráadásul étellel is traktálja. Noha azóta a legtöbb pszichoterápiás iskola ízekre szedte Freudnak az álomról szőtt tanait, megfontolandó lehet magyar tanítványának, Ferenczi Sándornak a véleménye, aki szerint "Freud ellenfelei, ha tagadják is elméleteit, éjjel biztosan azokkal álmodnak".

Freud egyébként nem csak szigorúan vett szakterületén alkotott maradandót. A bécsi pszichiáter "tudta nélkül a művészetelemzés egy új módszerét hozta létre, amikor az alkotók és a műben szereplő karakterek indíttatásait boncolgatta" - mondja a már idézett Harmatta János. Egyik leghíresebb, Hamletről az Álomfejtés című könyvben közreadott elemzésében úgy vélte, a Shakespeare-mű főhősének őrületét nagyrészt kóros Ödipusz-komplexusa okozza. Módszerét azóta művészek is beépítették alkotásaikba. Filmek sora - köztük az évtizedek óta önmagát ironikusan analizáló amerikai Woody Allen - foglalkozik a hősök lelki vergődésével.

A legfontosabb alapfogalmak bevezetésén túl egy új gyógyító módszer, a pszichoterápia mint önálló diszciplína megteremtője is ő volt. Freud óta próbálják a lelki zavarokat egy professzionális kérdező irányításával lefolytatott beszélgetéssel enyhíteni. Ez azonban eleinte furcsamód inkább irigységet, mint elismerést szült. A bécsi Pszichiátriai Klinika tanársegédje, Emil Raimann, aki megjelenése után könyvben gúnyolta ki az Álomfejtést, ráadásul négyszáz főnyi hallgatóság előtt kijelentette: "A hisztériás betegek hajlamosak arra, hogy könnyítsenek lelkükön. Egyik bécsi kollégánk ezt a körülményt felhasználva elméletet kanyarított e köré az egyszerű tény köré, csak azért, hogy jól teletömhesse a zsebét."