Járulékfizetésre kötelezett őstermelők

© sxc.hu

Aligha kapnak nyugtató után azok az őstermelők, akik egyáltalán értesültek róla, hogy a minap elfogadott törvény értelmében a jövő évtől társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük. Igaz, nem megrázóan sokat: akiknek az éves bevétele nem haladja meg a 7 millió forintot, azoknak őstermelői bevételük 20 százaléka után 8,5 százalékos nyugdíj- és 5 százalékos természetbeni egészségbiztosítási ellátásra jogosító járulékot kell postázniuk negyedévente, e fölött pedig a minimálbérnek - várhatóan 65 500 forintnak - megfelelő összeg 44,5 százalékát (ennek fejében a főállású, nem nyugdíjas őstermelők biztosítottá válnak, ám táppénzre továbbra sem jogosultak).

Utóbbi tétel is kedvezményes, mivel az őstermelőkre nem vonatkozik az új törvény egyik szigorítása, miszerint a járulékot a minimálbér duplája után kell megfizetni. Az új rendelkezésben felsejlik az ágazat kifehérítésének kormányzati szándéka is, ám e tekintetben ez fölöttébb bátortalan lépés.

Bár a városi vásárlók körében mindmáig bizonyos nimbusz övezi az őstermelők portékáját, ez megalapozatlan. Nem csak azért, mert árujuk minőségére nincs garancia; míg a nagy tételeket a laborok folyamatosan ellenőrzik, a százezernyi kistermelőt csak elvétve, holott felkészületlenségük miatt gyakran követnek el hibákat. Ennél is nagyobb visszásság, hogy az őstermelő gyakorlatilag nem adózik, számlát, nyugtát csak a legritkább esetben ad, és erre nem is köteles (lásd Kivételes szabályok című írásunkat).

A feldolgozók úgynevezett vételi jegyre vásárolnak tőlük. Ugyanakkor az éjszakánként tíz- és tízmilliókat forgalmazó nagybani piacok a feketekereskedelemnek olyan bástyái, amelyek évtizedek óta rendíthetetlenül állnak. A városi piacokon kofák ezreit rejti az őstermelői igazolvány paravánja; ez az őszi-téli hónapokban válik igazán szembeötlővé, amikor az őstermelői standokon őstermelői igazolvánnyal árulnak narancsot, banánt.

Jókora tömeg pedig az őstermelőké: 2005-ben az agrártárca adatai szerint 605 184, az idei év első felében pedig 441 714 igazolványt váltottak ki; az utóbbi szám az év végéig biztosan tovább nő, mert elég a papírt az első értékesítés előtt aktiválni. Az őstermelő nem kér számlát sem az áruját megvásárló kereskedőtől, sem a fuvarozótól, sem traktoros szolgáltatójától - senkitől. Sőt ennek a fordítottja is gyakori: vállalkozások tömege láttat el álőstermelőkkel olyan feladatokat, amelyeket normális körülmények között munkaviszonyban kellene elvégezni. Például a nagyobb kertészetek gyümölcsöseiben a kézi munkát igénylő metszést és szüretet, az állattenyésztésben a beszállítókat összefogó, termelésszervező integrátorok az állatgondozást adják ki őstermelő alvállalkozóknak. E tevékenységet nem sorolják a manapság üldözött színlelt szerződések közé, jóllehet gyakran adócsalással egyenértékű.

Az anomáliákat a munkaerőmérleg is jól tükrözi. Tavaly a statisztikai adatok szerint 512 ezer - évi 1800 órát teljesítő - dolgozó éves munkájának megfelelő munkamennyiséggel hozták létre az agrárágazat termékeit. Ugyanakkor a mezőgazdaság - más, szintén hivatalos statisztikai adatok szerint, az erdészeteket és a halászatot is beszámítva - csupán 194 ezer főt foglalkoztatott. Az egyéni gazdaságokban (ide-sorolják az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az - állítólag - csupán saját szükségletükre termelőket) átlagosan évi 75 napot dolgoztak - és ebből meg is kívántak élni! Ha ehhez hozzávesszük az időszakos alkalmazottakat is, nyilvánvalóvá válik, hogy e téren hiányzik legalább 200 ezer munkás egész éves teljesítményének az elszámolása. A tapasztalatok alapján a feketemunkások alkalmazása évről évre nő, amiben az is közrejátszik, hogy a gazdát a kutya sem kérdezi, ki metszette-szüretelte a 30 hektár almáját, s hová lett a termés, avagy ki ültette-kapálta-törte-csomózta a 40 hektárnyi dohányát. Pedig ehhez 40-50 munkás szükségeltetik.

Újabban kormányzati cél a zöldség- és gyümölcstermesztés megtöbbszörözése, ami valóban indokolt, hiszen a gabonatermelést célszerű minél nagyobb mértékben fölváltani. Az agrárminiszter szerint ez többnyire növényházak építésével érhető el - ami viszont tévedés. A magyar primőr ugyanis soha nem lesz versenyképes sem az észak-afrikai, sem a dél-európai termékekkel, sőt ezek legázolhatják a meglévő hazait is. Mivel azonban a társas gazdaságokban alig foglalkoznak zöldséggel és gyümölccsel, a kertészeti termelés felfuttatásában volna lehetőség, ám ennek vannak feltételei. Az őstermelés intézménye épp e feltételek létrejöttét fogja megakadályozni. Ma a gazdák két-tíz hektáron, kézműves módon termelik a paprikát, brokkolit, dinnyét. A fejlett világ ezt a kistermelési módot már ott is elfelejtette, ahol még számíthatnak az olcsó idénymunkások tömegére. E modernizációból itthon alig érezhető valami, mert egyrészt a technológiai korszerűsítést kevesen értik, másrészt meg kellene teremteni hozzá az anyagi feltételeket. Ötven hektár alatt azonban olyan csekély a megtermelhető áru mennyisége, hogy nem képződik elegendő jövedelem a korszerűsítéshez.

Az egyéni gazdák fele egy fölmérés szerint nem is akar fejleszteni - alighanem azért sem, mert akkor adót kellene fizetnie. Az őstermelők nagy része természetesnek veszi, hogy tevékenysége és tulajdona kizárólag magáncélokat szolgál, a közjót pedig egyáltalán nem - holott termelvényére egyre kevésbé van szükség a hazai piacon -, mégis jár neki az ingyenes egészségügy, oktatás és minden kedvezmény. Ez nem maradhat így, mert százmilliárdokkal csapja be az országot, feketemunkások ezreinek alkalmazásával teszi lehetetlenné a legális foglalkoztatás növelését. Az őstermelő ugyanis nem teremt munkahelyet, viszont konkurense a legális vállalkozásoknak a foglalkoztatásban, ily módon élmunkása az aktívak-eltartottak arányváltozásával közelítő nyugdíjkatasztrófának.

Az agrárgazdaságok életképességi kritériumait az Európai Unióban meghatározták: ez a fejlesztési támogatások lehetőségének az alsó határa. Magyarországon nem tették magasra a lécet, 25 hektár földdel már át lehetett ugrani, noha az csupán félmillió forintos éves bruttó keresetet eredményezhet. Ezt is sokallotta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), és az agrártárcával kötött megállapodásban leszállították a határt - hogy ki tud évi 300 ezer forintból megélni, az az ő titkuk.

"Olyan gazdaságot (üzemet) tekintünk hosszabb távon gazdaságilag életképesnek, amely legalább egy főfoglalkozású munkaerőt legalább a minimálbér szintjén képes eltartani" - olvasható Dorgai László, Keszthelyi Szilárd és Miskó Krisztina egyik tanulmányában. Ez a meghatározás is vitatható némiképp: az EU-ban általános cél, hogy a mezőgazdaságban is el lehessen érni a nemzetgazdaság átlagának megfelelő munka- és tőkejövedelmeket, különben elvándorol a dolgozó és a tőke. A szerzők ennél lazábban fogalmazzák meg az életképesség kritériumát, fejleszthetőnek tekintik a gazdaságot, ha a gazda főfoglalkozásban gazdálkodik, van kellő szakképzettsége és tapasztalata, fejlesztési tervet készít és könyvelést vezet. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal által kiadott tanulmányban leírtak alapkövetelmények, vízválasztók lehettek volna, ha bármelyik kormány komolyan venné őket.

A statisztikai adatok azonban rácáfolnak erre: 2005-ben az egyéni gazdaságok száma 707 ezer volt. Átlagosan 3,5 hektáron gazdálkodnak, 73 százalékuk egy hektárnál kisebb területen. Az 50 hektárnál nagyobb földön gazdálkodók aránya kissé meghaladta az egy százalékot, a 300 hektárnál nagyobb termőterülettel rendelkezők pedig - bár ezek a valóban fejleszthető üzemek - az összesnek csupán 0,3 ezrelékét adták. Az egyéni gazdálkodók mindössze két százalékának volt felsőfokú, és hat százalékának középfokú mezőgazdasági végzettsége. S bár az agrárium még mindig a hazai össztermék 3-4 százalékát adja, kormányzati körökben az ágazatot mintha mellékesnek tekintenék. Holott a tervgazdaság éveiben szaldójavító agrárium exportja ma már stagnál. "A kivitel roppant kevés. A korántsem agrárjellegűként ismert Ausztria kétszer annyi élelmiszert exportál, mint hazánk!" - fakad ki Varga Gyula A magyar agrár-külkereskedelem alakulása című, egyelőre kiadatlan tanulmányában. Az ágazat fejlesztésének akadálya a protekcionista földbirtok-politika, a torz termelési szerkezet - amely miatt pár éven belül a ma még sikeresnek látszó gabonatermesztés is összeomolhat -, valamint a piacgazdaságtól rendszeridegen őstermelés intézménye.

KUN ISTVÁN