Merkel is támogatja az alkotmánymódosítást a belbiztonság erősítésére

1 perc

2007.07.03. 07:43

Teljes támogatásáról biztosította a belbiztonság erősítését célzó erőfeszítéseket Angela Merkel kancellár, a kormányon lévő Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.

A keddi német sajtó által ismertetett nyilatkozatában a kancellár asszony először utalt annak szükségességére, hogy a német hadsereg, a Bundeswehr egységeit a belbiztonság fokozása érdekében adott esetben belföldön is bevethessék. Mindezt az alkotmány azonban elutasítja, a belbiztonság feladatainak ellátásával kizárólag a rendőrséget, illetve a titkosszolgálati szerveket bízva meg.

Értesülések szerint a kancellár egyebek között azt hangoztatta: a nemzetközi terrorizmus megnövekedett veszélye nyomán véget kell vetni a külső-, illetve a belső biztonság szétválasztásának, s ennek keretében lehetővé kell tenni a hadsereg belföldi terrorelhárító tevékenységét.