A nyugati étrend mellrákot okozhat
Magasabb a mellrák kialakulásának kockázata a nyugati étrendet követő, változás korán már túlesett kínai nők körében - erre a megállapításra jutott az kutatócsoport, amely a Cancer, Epidemiology, Biomarkers & Prevention című szaklap kedden megjelent számában tette közzé vizsgálati eredményeit.
Az ázsiai nőknél egyébként sokkal ritkább a mellrákos megbetegedés, ám az utóbbi években az esetek számának növekedését figyelték meg. A tanulmány szerzői szerint ennek köze van a nyugati típusú étrend térhódításának. A legveszélyeztetettebbek a változó koron átesett, túlsúlyos, vörös húsban, tejtermékekben és desszertekben gazdag étrendet fogyasztó nők - összegezte a kutatás.
"Mi találtunk elsőként bizonyítékot arra, hogy az ázsiaiak körében megnöveli a mellrák kialakulásának kockázatát a nyugati típusú étrend" - írták a kutatók. "A legtöbb tanulmány egyetlen étrendi faktorra koncentrál. A mi tanulmányunkban az volt az egyedülálló, hogy megpróbáltuk meghatározni a táplálkozási mintákat - hogy milyen ételeket fogyasztanak együtt az étkezés során" - mondta az egyik kutatásban részvevő tudós.