Tengerigyökerek

A kukorica már az amerikai őslakosságnak is a fő gabonanövénye volt. A régészek a rá utaló első leleteket - a mai kukoricáéra igencsak hasonlító virágpollent - több ezer évesre teszik. Az őskukoricát vagy a vadkukoricát - egy pár centi hosszú, valószínűleg legalább 5 ezer éves csövet - a mai Coxcatlan település mellett egy barlangban találták meg. De bukkantak kukoricára a perui inka sírokban is. A pattogatott kukorica sem mai találmány, egyes mexikói leletekben több száz éves pattogatott szemeket, sőt feltehetően pattogatásra használt edényt is találtak, és a fehér szemek díszítésre is szolgáltak. Feltételezések szerint a különféle indián népek legalább hétszázfajta kukoricát ismertek, ma Mexikóban mintegy hatvanfélét termesztenek. A mexikói piacokon ma is színes látvány a hegyekben álló tucatnyi kukoricafajta, a fehér, sárga, vörös, fekete és vegyes szemű csövek tömege.

Európába a leírások szerint Kolumbusz hozott magával először kukoricát, ami a 16. század elején nagyon gyorsan elterjedt a kontinensen, elsőként a mediterrán térségben. Magyarországra Itáliából, illetve török közvetítéssel a Balkán irányából került az 1600-as években, innen eredeztetik egyik korábbi népi nevét, a törökbúzát. Tengeriként is emlegetik, mivel a tengeren túlról érkezett, illetve a tengeren keresztül szállították. Maga a kukorica szláv eredetű szó, csirketáplálékot jelent, ami arra utal, hogy a Kárpát-medencében alapvetően takarmányozásra használták. De - főként a szegényparasztság körében - kenyérgabona pótlására is szolgált, lisztet, olajat, kását, málét készítettek belőle. Erdélyben a kukoricapuliszka ma is elterjedt étel. A textil- és papíripar is használja alapanyagként, keményítőt, izocukrot, valamint alkoholt is készítenek belőle. Az utóbbi években pedig a magas olajár miatt egyre népszerűbb benzinkiegészítő üzemanyag, a bioetanol előállításához használják.