A tálibok összesen tizenkét dél-koreai túszt engedtek szabadon

1 perc

2007.08.29. 15:56

Az afganisztáni tálibok összesen tizenkét dél-koreai túszt, tíz nőt és két férfit engedtek szabadon szerdán.

A 12 foglyot három csoportban, három különböző helyszínen és időpontban adták át a tálibok a nap folyamán a Nemzetközi Vöröskereszt afganisztáni képviselőinek Gazni város közelében. Először három nő, majd négy nő és egy férfi, végül három nő és egy férfi nyerte vissza szabadságát. A legutóbbi négy fogoly szabadon engedésekor Juszuf Ahmadi, a tálibok szóvivője telefonon közölte: terveik szerint csütörtökre valamennyi dél-koreai túszukat elengedik.

A tálibok kedden a dél-koreai diplomatákkal közvetlenül folytatott tárgyalásokon megállapodtak arról, hogy hamarosan, 3-4 napon belül szabadon engedik a még fogságukban lévő 19 dél-koreai túszt, ha Szöul az év végéig kivonja összes katonáját és a továbbiakban tartózkodik a keresztény misszionáriusi tevékenységtől a közép-ázsiai iszlám országban. Dél-Korea egyébként már a túszejtés előtt, attól függetlenül elhatározta, hogy kivonja 200 fős kontingensét Afganisztánból.

Összesen 23 dél-koreai segélymunkást ejtettek túszul július 19-én a dél-afganisztáni Gazni tartományban. Szabadon engedésük fejében az emberrablók a kabuli kormány által bebörtönzött társaik elengedését akarták elérni. Miután Kabul nem tett eleget követelésüknek, néhány nap különbséggel, többszörös határidő-módosítással kivégeztek két férfit. Nem sokkal később, a dél-koreai küldöttséggel folytatott első tárgyalási forduló után a tálibok elengedtek két beteg nőt. Jelenleg még hét túsz - négy nő és három férfi - van a szélsőséges iszlamisták fogságában.