Volt izraeli hírszerző az Irán elleni megelőző csapásról

3 perc

2007.09.25. 05:47

Dr. Dany Shoam biokémikus, az izraeli hadsereg volt hírszerző tisztje a közel-keleti vegyi és biológiai fegyverek tekintélyes szakértője, kutatója. A hvg.hu tudósítója a titokzatos szíriai bevetésről, az Iránnal kapcsolatos izraeli tervekről kérdezte.

Dany Shoam
hvg.hu: Izrael Szíria elleni szeptember 6-i légicsapása után Irán bejelentette, hogy 600 Shihab3-as rakétát irányított izraeli célpontokra. Vajon miféle töltettel szerelték fel ezeket a közép-hatótávolságú föld-föld rakétákat?

Dany Shoam: Szinte bizonyos, hogy a Shihab 3-asok arzenáljának jelentős részét kémiai vagy biológiai robbanófejjel látták el. Amíg Iránnak nincs atomfegyvere, ez a legfontosabb katonai ereje. Irán mindenáron igyekszik megértetni Amerikával és Izraellel, hogy szükség esetén használni is fogja ezeket a fegyvereket. Pedig elvben tilos lenne még utalnia is rá, hogy vegyi vagy biológiai fegyverrel rendelkezik, hiszen aláírt olyan egyezményeket, amelyek ezt világosan tiltják. Irán ezzel trükkös helyzetbe került, mert kerülő úton, úgy kell félelmet keltenie kémiai és biológia fegyverei iránt, hogy nem hirdetheti a létezésüket.

hvg.hu: Honnan tudják, hogy egyáltalán vannak-e ilyen fegyverei?

D.S.: Elsősorban a hírszerzéstől, amely időnként a megszerzett információk egy részét kiszivárogtatja a médiába. Irán már sok-sok éve fejleszt ilyen eszközöket. Ismétlem, jelenleg ez a legveszélyesebb, bevetésre kész fegyverük, és az is marad, amíg nem lesz atombombájuk.

hvg.hu: Izrael szeptember 6-i légicsapása mennyiben növelte a vegyi vagy biológiai hadviselés kockázatát a térségben?

D.S.: A Szíriában végrehajtott akció lényegében nem változtatta meg a stratégiai helyzetet. A megelőző csapás egyben Iránnak szóló figyelmeztető jelzés volt, de szerintem nem ezért hajtották végre. Előzménye egy Szíria és Izrael közötti ügy volt, amely, amennyiben napirendre kerülne egy Irán elleni preventív légiakció, persze befolyásolhatja az izraeli és amerikai döntéshozókat a tekintetben, hogy hol, mikor, hogyan hajtsák végre, illetve végrehajtsák-e egyáltalán.

hvg.hu: Nagyon rejtélyes, amit mond. Van-e Szíriának vegyi és biológiai fegyvere, amit bevethetett volna az izraeli csapás ellen?

D.S.: Igen, nekik is van ilyen arzenáljuk. De, legalábbis egyelőre, a konvencionális fegyvereket sem vetették be. Csak annyit közöltek, fenntartják maguknak a jogot annak eldöntésére, mikor és miként válaszolnak. Az, hogy máig semmi sem történt, még nem jelenti azt, hogy mondjuk holnap nem lesz válasz. Ha a közeljövőben reagálnak is, azt feltehetően konvencionális eszközökkel fogják megtenni, mert válaszuknak arányban kell lennie az elszenvedett kudarccal. Ami az izraeli akciót illeti, viszonylag kisebb, bár igen fontos „sebészi” beavatkozás történt, amire teljesen aránytalan lenne bármiféle vegyi vagy biológiai ellencsapás.

Shihab 3. Vegyi és biológiai robbanófejek?
hvg.hu: Így lehet ez majd Irán esetében is?

D.S.: Iránban sokkal masszivabb, nagyszabásúbb akcióra kell számítani, s nem lennék meglepve, ha erre kémiai, biológiai ellencsapással válaszolnának. Ezért úgy kell megszervezni a támadást az ottani atomlétesítmények ellen, hogy azok magukba foglalják a vegyi és biológiai arzenállal való leszámolást is. Ugyanakkor, vagy még előtte, csapást kell mérni rakétabázisaikra is: csak ezek megsemmisítésével lehet megakadályozni bevetésüket Izrael ellen.

hvg.hu: Mennyi idő van még annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson?

D.S.: Ezt a kérdést alapvetően két tényező befolyásolja. Az egyik Bush elnökségének az időtartama, a másik pedig az iráni technológiai fejlesztés üteme. Bushnak körülbelül még egy éve van hátra, utódjának személye, politikai elkötelezettsége ismeretlen. Bush bizonyosan mindent elkövet hivatali ideje alatt azért, hogy megakadályozza Iránt atomambícióinak kiélésében. Az ideális időpont erre az lenne, amikor az irániak már maximális mennyiségben előállítottak katonai célokra alkalmas dúsított uránt, de még nem készítettek belőle bombákat, fegyvert. Úgy becsülöm, ez az „ablak” mostantól számítva egy év után, de két éven belül nyílik ki. Ez lenne az optimális időpont, később már nehezebb a csapás végrehajtása; ha pedig hamarabb lépnek akcióba a katonák, az kisebb károkat okozna.

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem