Tanácsok az elhízás megelőzésére
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi - akár felnőttkori - egészségi állapotát - hívták fel a figyelmet német szakemberek egy minapi berlini konferencián, amely az európai egészségügy jövőjével foglalkozott.
Korán kell kezdeni a helyes táplálkozást © sxc.hu |
Az anyatejjel táplált gyerekek körében iskoláskorukra 20-25 százalékkal kevesebb a kórosan kövér - magyarázta vizsgálatok adataira hivatkozva az európai gyermekelhízás-ellenes program koordinátora, a korai programozásnak nevezett jelenség mibenlétét fejtegetve.
Az egyéni érzékenységgel kapcsolatban a genetikai háttér alapvető fontosságáról beszélt Koletzko. Kutatások eredményeiből az derül ki, hogy az örökbefogadott gyerek általában nem a nevelő, hanem a vérszerinti szülők testalkatát szokta mutatni. A gének tehát fontosabb meghatározók, mint a környezet, akár maga a táplálási szokások - magyarázta a szakember.
Hat darab banánból például ugyanannyi energia (320 kcal) gyűjthető be, mint amennyi egyetlen csokiszeletben van. A gyerekek pedig naponta nem is egy ilyen szeletet fogyasztanak el, étkezések közben, gyakran helyette is – márpedig napjainkban a nagy energiabevitel okozza a problémát.
A nagy európai, sőt világproblémának (az elhízás járványának) a megelőzése abban áll, hogy változtatni kell az ülő életmódon, csökkenteni kell a tévézéssel, videojátékokkal töltött órák számát, és visszafogni az energiabevitelt (beleértve az energiadús italok fogyasztását) – ráadásul mindezt már óvodáskorban kell kezdeni. Szakemberek szerint csak a korai nevelés hozhat megoldást. A 3-6 év közötti kicsik a leginkább fogékonyak arra, hogy másolják a felnőttek viselkedését. Ezt tartják szem előtt a német óvodai programok, a tapasztalatok azt mutatják, hogy - alacsony költségek mellett - igen nagy sikerrel.