Mellékharc

Robbanóanyaggal megrakott teherautó detonációja nyomán a piacon emberi vér keveredik a szétfröccsent gyümölcsökkel és zöldségekkel. Az öngyilkos merénylet Bagdadban mindennapos, ám a múlt héten az eddig békésebb északi Kirkuk városában végrehajtott robbantás arra figyelmeztette a lakosságot, hogy városuk sem mentes az erőszaktól. A négy halálos áldozattal járó újabb vérontás azt is jelezte: a 85 ember életét követelő múlt havi merénylet és az egyre sűrűsödő kamikázeakciók immár nem szórványos jelenségek.

Az új erőszakhullám oka az Irakon belüli kurd autonómia végleges határai körüli vita, illetve az arról dönteni hivatott közelgő népszavazás. A 2005 októberében elfogadott iraki alkotmány értelmében 2007. december 31-éig referendumon kell dönteni a kérdéses területek sorsáról. Előtte azonban biztosítani kell a hajdan elüldözött kurdok, turkománok és keresztények visszaköltözését, majd népszámláláson dőlne el, kinek lehet szavazati joga. A néhai Szaddám Huszein elnyomása miatt 1992-ben ENSZ-védnökség alatt létrejött Iraki Kurdisztáni Régió csak a kurdnak tartott területek felére terjedt ki, ezért a 2003-as amerikai invázió után a kurdok a többi részre is bejelentették igényüket.

A legkényesebb azoknak a vegyes lakosságú peremvidékeknek a helyzete, ahonnan Huszein országlása alatt mintegy félmillió kurdot üldöztek el, és helyükre arabokat telepítettek. A cél az volt, hogy az olajban gazdag észak-iraki területek arab kézre kerüljenek, illetve hogy megtörjék a Bagdaddal ellenséges kurdok egységét. A legfőbb vita tárgya a Bagdadtól 250 kilométerre északra lévő, 800 ezres lélekszámú Kirkuk, a város körüli mezők rejtik ugyanis az észak-iraki olajtartalékok jelentős részét, és a település egyben az észak-iraki olajipar központja.

Az 5 ezer éves múltra visszatekintő mezopotámiai Kirkuk lakosságának összetétele a politika viharai nyomán állandóan változott, de a vegyes származású és vallású népesség évszázadokon át többnyire békében élt. A múlt század elején az Ottomán Birodalomhoz tartozó kirkuki járásban a kurdok alkották a többséget, de a tényleges hatalmat a városi elit szerepét betöltő, az oszmán időkből ott maradt, törökül beszélő turkománok élvezték. Az arabok még az 1957-es népszámláláskor is kisebbségben voltak, de az 1960-as években elkezdődött az arabosítás, amely Huszein 1979-es hatalomra jutása után egyre erőszakosabban folytatódott. A kitelepített kurdok választhattak: ingóságaikat megtartva délre, arab lakta vidékekre költöznek, vagy egy szál ruhában még északabbra. Sokan a kurd identitást és a nincstelenséget választották. Helyükre 200 ezer arabot, javarészt nyomorgó déli síitákat telepítettek, akiket a kiebrudalt kurdoktól elvett földdel, házzal és jelentős pénzbeli támogatással csábítottak északra.

A lakosságcsere eredményeképpen - amelynek a turkománok és a keresztények is áldozatul estek - az 1990-es évek elejére Kirkuk lakossága már jórészt arab lett. Az amerikaiak bevonulása után azonban az egykor elüldözött kurdok megindultak, hogy visszavegyék jussukat - gyakran hajdani házaik kapukulcsával a kézben. Ezzel kezdetét vette a Kirkukért folytatott küzdelem a kurdok és turkománok, illetve az arabok között, akik közül sokan tősgyökeres kirkukiaknak tekintik magukat.

A kurdok szülőföldjük szimbólumát látják Kirkukban, amelynek visszaszerzése történelmi igazságtétel lenne számukra. A kirkuki kurd családi gyökerekkel rendelkező Dzsalál Talabáni iraki elnök nemrég a kurdok Jeruzsálemének nevezte Kirkukot, amelynek erődjében - egy valahai zsinagógából, majd keresztény templomból átalakított mecsetben - temették el a feltételezések szerint Dániel prófétát. Történelmi fővárosuknak tartják Kirkukot a turkománok is, akik nem szívesen kerülnének kurd uralom alá, a két nép között ugyanis évtizedek óta viharos a kapcsolat, nem utolsósorban a mai török vezetés politikája miatt (lásd A török tényező című írásunkat).

A Kirkukért folytatott harcot az iraki politika is súlyosbítja. A városban jelen van az al-Káida, amelynek Anszar al-Szunna nevű szárnya nemcsak szunnita arabokat, hanem turkománokat is toboroz, akik hagyományosan világiak ugyan, de egy részük szunnita. Az utóbbi egy évben Kirkukban elkövetett öngyilkos merényletek nagy részét az al-Káida számlájára írják.

Komoly befolyása van ugyanakkor Kirkukban a gyújtó szónoklatairól híres Moktada al-Szadr síita milíciavezérnek is, a délről betelepített síita arabok közül ugyanis sokan apja, Mohamed Szadik al-Szadr ajatollah, tekintélyes vallási vezető követői voltak. A Szadr által vezetett Mehdi Hadseregéhez tartozó militánsoknak a kurd fegyveres szervezetek elleni fellépés mellett az is a feladatuk Kirkukban, hogy megfélemlítsék és maradásra bírják a távozni készülő síitákat. Ráadásul Szadr is talál támogatókat a turkománok soraiban, mivel közöttük sem ritka a síita. A közös platform pedig az, hogy elfogadhatatlannak tartják Irak konföderációs államszervezetét. A turkománok főleg egy Kirkukkal megerősített, USA-barát iraki kurd entitás ellen tiltakoznak, a nacionalista Szadr pedig a déli síita részek kiválását ellenzi.

A feszültséget csak növeli, hogy a kirkuki kormányhivatalok kulcspozícióit kurdok töltik be. Az ő kezükben van a városi biztonsági szolgálat, és az utcákon kurd fegyveresek, pesmergák járőröznek. Mindezt úgy érték el, hogy a - 2005-ös választások általános bojkottjával fenyegetőzve - kirkuki eredetű száműzöttek is részt vehettek a helyhatósági voksoláson. Az így szerzett plusz 70 ezer szavazattal a közös Kurd Lista a szavazatok 59 százalékát szerezte meg, és abszolút többségbe került a tartományi tanácsban. Az arabok és a turkománok etnikai tisztogatással vádolják a kurdokat, és azzal, hogy gyakran erőszakkal és megfélemlítéssel bírják távozásra a nem kurd lakosokat.

Núri al-Maliki két tűz közé került bagdadi kormánya - amely a szunnita és világi miniszterek minapi kilépése, illetve bojkottja miatt amúgy is a szakadék szélén táncol - próbálja menteni a menthetőt. Az 1968-2003 között betelepített kirkuki araboknak családonként 15 ezer dollár kárpótlást és földet ajánlott fel, ha önként visszaköltöznek eredeti lakhelyükre - egyelőre nem sok eredménnyel. A kormány egyúttal a kirkuki arabok és turkománok támogatásával szeretné legalább két-három évvel elodázni a népszavazást, de Talabáni iraki elnök a kurdokkal együtt hallani sem akar a halasztásról.

SPÄT ESZTER