Mesterházy: amerikai vízummentesség 2009-ben

1 perc

2008.01.24. 07:31

Magyarország számára az amerikai vízummentesség a jövő év folyamán valósulhat meg – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese Washingtonban, ahol a szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportjának küldöttsége tárgyal.

A négytagú MSZP-s küldöttség találkozott Robert Wexler demokrata párti képviselővel, a képviselőház külügyi bizottsága európai albizottságának elnökével. A felek örömmel nyugtázták, hogy az Egyesült Államokban megvan a pénzügyi fedezet a vízummentességet biztosító rendszer kialakításához és a menetrend is a program kibővítésére, „már látni az alagút végét”.

A magyar delegáció megköszönte, hogy az Egyesült Államok ugyanúgy kezeli a tavaly 10,3 százalékos vízumelutasítási rátát elért Magyarországot, mint azokat az államokat, amelyek már a 10 százalékos küszöb alá kerültek.

A szerdai tárgyalásokon a republikánus Lincoln Diaz-Balart kubai származású kongresszusi képviselő kifejezte elismerését a magyar kormánynak, amiért Kuba-politikájában határozottan kiáll a demokratikus értékek és átalakulás mellett. A magyar delegáció hangsúlyozta, hogy ez a politika ötpárti konszenzust élvez.

A képviselők biztosították az MSZP-delegációt arról, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetele nem fogja befolyásolni az amerikai-magyar viszonyt.

Mesterházy elmondta: szeretné, ha a jövőben minden félévben a mostanihoz hasonló konzultációt tartanának, amelyen az MSZP kifejezhetné véleményét.