Különleges sörök: a chilistől a füstöltig
Az egy főre jutó sörfőzdék számában Ausztria megelőzi Belgiumot, Csehországot, sőt még Németországot is: világelső. Közel nyolcmillió lakosát körülbelül 140 kisebb-nagyobb sörfőzde szolgálja. Különösen népszerűek a sörfőzde-sörözők, amelyekből a legfrissebb adatok szerint 114 működik országszerte, beleértve a 12 fővárosit. Ezek közül a 7 Stern Bräu kínálata keltette fel figyelmünket.
A söröző tiszteletet parancsoló befogadóképességével, osztott tereivel egyáltalán nem kelti hodály benyomását. A különtermekkel együtt 250-300-an férnek el benne, s tavasztól őszig a kerthelyiségben még legalább százan. Az összes helyiségben, a falakon, a vitrinekben sörös relikviák díszelegnek, a világ minden tájáról: kocsmacégérek Angliából és Írországból, plakátok, reklámtáblák Csehországból, Dániából, Új-Zélandról. A kerthelyiség mögötti épületszárnyban egykor mozi működött, most itt vannak az erjesztő és érlelő tartályok. (Hétköznap, előre egyeztetett időpontban a teljes sörfőzési folyamat végigkövethető.)
A sörfőzde egy időben – a hetes szám jegyében – hétféle sört kínál. A sztenderd választék: 7 Stern Wiener Helles (világos), 7 Stern Prager Dunkles (barna), 7 Stern Märzen, 7 Stern Hanf és 7 Stern Chilli (!). Ezekhez az évszaktól és a beszerezhető nyersanyagoktól függően mindig két szezonális sör társul.
Bár a nevéből következően – és a korsón, illetve a megfelelő alátéten látható növény alapján is – a Hanf kenderrel ízesített sör, bátran lehet fogyasztani, nem okoz függőséget. A Chilli Bier enyhén decens csípősségével kiváló kísérője lehet a sörfőzde-söröző nem éppen könnyű ételeinek.
© Vétek György |
Az ételekre a fine dining jelzőt a legnagyobb jóakarattal sem lehet ráhúzni, de amit kínálnak, azt stabil, jó minőségű. Az ételárak 6,10 (füstölt pisztráng) és 14,90 euró (sertéscsülök) között vannak.
Sörisszák kedvence a kétszemélyes, grillezett csülök, a 80 dekás spareribs, vagyis grillezett oldalas és néhány vasserpenyőben tálalt fogás. Nem hiányozhatnak a bécsi klasszikusok, a tafelspitz (tányérhús), a zweibelrostbraten (hagymás rostélyos), a blunzengröstl (véres hurka hagymás krumplival) és a wienerschnitzel (bécsi szelet) sem, bár ez utóbbit már itt is sertéshúsból készítik. Érdemes megkóstolni a sörlevest, lehetőség szerint a hely szelleméhez illő aperitif, a bierschnaps, vagyis sörpárlat után.