Financial Times: Gyurcsány hat hónapon belül mehet
"Az összeomlás szélére került" a magyarországi kormánykoalíció annak nyomán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét végén az egészségügyi miniszter leváltásáról döntött - áll a Financial Times hétfői értékelésében.
A londoni gazdasági napilap internetes felületén hétfőn megjelent írás szerint Horváth Ágnes egészségügyi miniszter reformprogramját a választók "határozottan visszautasították" a kormány számára "katasztrofális vereséggel végződött" népszavazáson.
A lap szerint a reformokat "Horváth Ágnes dolgozta ki", akit az SZDSZ azzal a feladattal jelölt erre a posztra, hogy "hozza be a magánszektort a közegészségügybe".
Kóka János, az SZDSZ elnöke a Financial Times idézete szerint azt mondta: Gyurcsány Ferenc azon döntése, hogy "szembefordul a reformokkal", a két párt koalíciós megállapodásainak megsértése. "Nem mi teszünk olyan nyilatkozatokat, amelyek nyomás alá helyezik a koalíciót, hanem Gyurcsány úr" - fogalmazott az FT szerint a szabad demokraták vezetője.
Az írás idézi Szabados Krisztiánt, a Political Capital közéleti elemző kutatóintézet igazgatóját is, aki azt mondta: a szocialista párt megmaradhat a hatalomban a következő, 2010-ben esedékes választásokig, akár kisebbségi kormány élén, akár úgy, hogy átcsábít egyes szabad demokrata képviselőket a szocialista padsorokba, ha az SZDSZ kivonul (a koalícióból).
Szabados Krisztián szerint azonban Gyurcsány Ferenc távozása most már valós lehetőség. "Ha nem tudja megfordítani a szocialista párt támogatottságának hanyatlását, hat hónapon belül megy" - idézte az elemzőt a Financial Times internetes változata.