GKI: az első hónapok gazdasági folyamatai nem rosszak
Az első hónapok hazai gazdasági folyamatai nem rosszak. Az infláció, ha lassan is, de harmadik hónapja folyamatosan fékeződik, a reálkeresetek idén már emelkedni fognak. Ha a nemzetközi pénzpiac stabilizálódik, a forintkamatok is csökkenhetnek - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
Miközben 2008 tavaszán a világgazdasági és belpolitikai viszonyok egyaránt romlottak, az első hónapok hazai gazdasági folyamatai nem rosszak. Az ipari termelés és a kivitel gyorsult, az építőipar és a kiskereskedelem visszaesése a 2007 végihez képest lassulni kezdett. Az áruforgalmi egyenlegben aktívum keletkezett, az államháztartás hiánya csökkent. Az infláció, ha lassan is, de harmadik hónapja folyamatosan fékeződik. A versenyszektorban a bérek a megállapodásokban szereplőnél gyorsabban nőnek, a forint viszonylag erős. A kamatok viszont emelkednek.
Az ipar továbbra is exportorientáltan fejlődik, húzóereje a villamosgép- és műszer-, valamint a járműgyártás. A feldolgozóipar hazai értékesítése csökkent. Az év során az ipari kivitel lassulása, s belföldi – főleg beruházási, de részben fogyasztási célú – értékesítése csökkenésének megállása várható. Az építőipar teljesítménye továbbra is messze elmarad az egy évvel korábbitól, azonban februárban mintegy 6 százalékkal nőtt januárhoz képest. Érdemi változás a II. félévtől már erőre kapó EU-támogatású infrastrukturális fejlesztések beindulásától várható. A kiskereskedelemben az élelmiszerek értékesítése az első két hónapban már 1 százalékkal sem, a többi terméké viszont 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Csaknem 3 százalékkal emelkedett viszont a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, igaz, ezen belül a belföldieké csökkent.
Az infláció 2007 decembere óta havi 0,2 százalékponttal lassul. 2008 átlagában 6-6,5 százalékos, az év végén 5 százalék körüli ütem várható. Az élelmiszerek és a háztartási energiahordozók ára azonban bőven 10 százalék fölötti ütemben emelkedik.
Az üzleti szféra bruttó bérnövekedése egyelőre az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által javasolt 5-7,5 százalékos sáv felső értékénél jóval magasabb. Az év egészében körülbelül 6,2 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékkal emelkednek, de ezen belül a költségvetési szektorban inkább csak stagnálnak. A nyugdíjak reálértéken 1 százalékkal nőnek. A vállalkozási szektorban a foglalkoztatás enyhén nő, a költségvetésiben csökken. A 2007 nyara óta szinte folyamatosan, 7 százalékról 8,1 százalékra emelkedő munkanélküliség, ha minimálisan is, de csökkenni kezdett.
A gazdasági növekedés üteme 2008-ban is elmarad a többi új EU-tagállamétól. A gazdaság egésze a tavalyi 1,3 százalék után 2,5-3 százalékkal, a mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli szektorok együttes teljesítménye 3-3,5 százalékkal nő. Míg az idei első negyedévben még csak a tavalyi 1 százalékhoz, a negyedik negyedévben már a jövő évi 3,5 százalékhoz hasonló növekedési ütem várható.