Nyomozás indult a vesztegető parkolóőrök ügyében

1 perc

2008.06.24. 13:55

Elrendelte a nyomozást a rendőrség az Angyalföldön történt parkolási visszaélések tisztázása érdekében. Az ügyben a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya indított nyomozást a mai napon, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az ügy előzménye, hogy a napokban több médium is arról számolt be, hogy a XIII. kerületben dolgozó parkolóőrök hosszabb időn keresztül összejátszottak a kerület egyes üzleteinek tulajdonosaival. Az eddigi információk szerint ennek értelmében az érdekelt tulajdonosok, illetve a boltok bérlői, netán alkalmazottai a hivatalos parkolási díj fizetése helyett zsebbe fizethettek a parkolóőröknek előre meghatározott, de a rendes tarifánál jóval kedvezőbb összegeket.

Időközben a BRFK birtokába került egy dokumentum is, amely azon gépkocsik felsorolását tartalmazza, amelyek - meghatározott helyszíneken - részesülhettek a parkolásnak e nem legális módjában.