Obama kampányhelyszínné tenné a Brandenburgi kaput

1 perc

2008.07.09. 08:26

Ellenzi a német kormány, hogy Barack Obama közelgő berlini látogatásán a történelmi és egyben szimbolikus helyszínnek számító Brandenburgi kapunál mondjon beszédet.

J. F. Kennedy elnök 1963-ban vendéglátóival, Brandt polgármesterrel és
Adenauer kancellárral. Er war ein Berliner
© AP
Ezzel szemben Klaus Wowereit, a német főváros kormányzó polgármestere ma közölte: az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje – kívánságának megfelelően – a német történelem számos viharát átélt kapunál tarthatja beszédét.

Obama július 24-én tesz látogatást a német fővárosban, s korábbi értesülések szerint maga kérte, hogy – néhány korábbi amerikai elnökhöz hasonlóan – jelképes helyszínen szólhasson a főváros lakosságához.

Német kormánykörök ugyanakkor arra figyelmeztetettek: ez a lehetőség eddig csak az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökeinek adatott meg, s Angela Merkel kancellár még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy beavatkozik az amerikai választási kampányba.