Temetik a „masztodon” G8-at

1 perc

2008.07.10. 06:59

Eljárt az idő a G8 szervezet felett – állapította meg a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő fórum háromnapos csúcstalálkozója után a francia Le Monde és a brit The Daily Telegraph.

A független párizsi lap szerint a szerdán Japánban véget ért egyeztetésen bebizonyosodott, hogy a világ nyolc leggazdagabb állama nem képes egyedül rendezni a bolygó gondjait; ahhoz, hogy megtalálják a megoldásokat, be kell vonniuk a közös gondolkodásba a legfontosabb fejlődő országokat: Kínát, Indiát, Brazíliát.

„Tojakóban gyaníthatóan meghalt a G8. Éljen a G13 vagy még ennél is szélesebb kör” – írta a Le Monde. A konzervatív brit The Daily Telegraph azt írta, hogy a „masztodon” G8 nevetségesen elavult, egyszerűen meg kellene szüntetni, méghozzá jogutód nélkül. Van olyan nézet, hogy a fórumot ki kellene bővíteni, bevonni az egyeztetésbe Kínát, Indiát és más országokat, ez azonban egy még kevésbé rugalmas intézményt eredményezne csak – írta a londoni újság.

A svájci Neue Zürcher Zeitung is úgy vélte, sokkal inkább a G8 jelenlegi szervezeti formájára vezethető vissza a fórum alacsony hatékonysága, semmint a résztvevő állam,- és kormányfők adott esetben hiányzó együttműködési hajlandósága.