Csak kisebb módosítás várható a KRESZ-ben
Egyelőre csak kisebb módosítás várható a KRESZ-ben Kondorosi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kormánybiztosa szerint. Elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok fokozott védelméről van szó.
Hangsúlyozta, hogy meg kell nehezíteni a jogosítványszerzés lehetőségét a 17 és 25 éves életkor közöttiek számára, ezért "gondolkodnak a próbajogosítvány bevezetésén" és a pszichológiai alkalmassági vizsgálat kötelezővé tételén.
Váradi Károly ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi igazgatója elmondta: nyolc év óta aggasztóan emelkedett a megyében a balesetek száma, s csak az idén tört meg ez a negatív tendencia. Eddig ugyanis öt százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek, s ezen belül 26 százalékkal a halálos kimenetelűek száma.