Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Lehet, hogy most kihalófélben lévő állatok megmentésében mutatkozhat meg a kísérlet haszna.
Igen, a Trónok harca. Persze, óriásfarkas.
Ugyanazért írjuk le ezt mindjárt a cikk elején, amiért szerintünk egy amerikai biotechnológiai startup, a Colossal Biosciences is a világsikerű fantáziasorozatra épít, beleértve azt is, hogy a film alapjául szolgáló regény írója, George R. R. Martin a mindössze négyéves Colossal befektetői és reklámarcai közé tartozik.
Szóval azért, mert így jobban hangzik.
De valójában épp úgy nem támasztották fel a sorozatból ismert – és annak idején valóban létező, nagyjából 12 ezer éve kihalt – jégkorszaki farkasokat, ahogyan minden Jurassic Park-emlegetés ellenére sem dinókat, sem mamutokat nem támasztottak föl eddig. Ez egyelőre nem is lehetséges, ahogyan a Colossal szakemberei készséggel el is ismerik.
Ami történt, az bizonyos szempontból még annál is kevesebb, mint amit néhány cég az utóbbi években sok pénzért kínál: elhunyt állatok pontos másának „gyártása“ klónozással. Ezt a szolgáltatást rendszerint kedvenc kutyák, macskák pótlására rendelik meg a tehetős gazdik. Ehhez szükség van használható örökítőanyagra, genomra, amely a frissen elhunyt állatokból ma már kinyerhető, de a sok tízezer éves maradványokból – legalábbis most még – nem.
Ha Faragó Tamást, az ELTE Etológiai Tanszékének tudományos főmunkatársát kérdezzük, őt „kicsit bazári látványosságra“ emlékezteti a világsajtót bejáró hír. Ennek ellenére ő is izgalommal várja a Colossal kísérletének publikációját, és megemlíti, hogy az amerikai cég tudományos tanácsadói között vannak olyan, ismert és elismert kutatók, mint Bridgett vonHoldt, a Princeton Egyetem docense.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.