MSZP: a szakszolgálatok tegyenek jogi lépéseket a Fidesz ellen
Az MSZP azt kéri a nemzetbiztonsági szolgálatoktól, tegyenek jogi lépéseket azért, mert bebizonyosodott, hogy a Fidesz hamisan vádolta őket azzal, hogy országgyűlési képviselőket hallgattak le - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.
Török Zsolt szerint "Orbán Viktor és a Fidesz hazudik", ugyanis a szakszolgálatok nem hallgattak le országgyűlési képviselőket, megfigyeltek azonban egy bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható céget, amellyel hosszú ideig, rendszeresen kapcsolatot tartott két volt fideszes titokminiszter is. A szocialista politikus "ügyes hárításnak" nevezte Répássy Róbertnek, a Fidesz jogi kabinetvezetőjének csütörtöki levelét, amelyben az ellenzéki politikus közölte, a törvénytelen lehallgatások miatt hétfőn feljelentést tettek.
A fideszes politikus hivatali visszaélés és "hivatalos személy által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés" miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben. Az ellenzéki párt szerint Szilvásy György törvényes felhatalmazás, illetve az érintett személyek, Kövér László és Demeter Ervin hozzájárulása nélkül kezelte a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó titkos információgyűjtéssel beszerzett, lehallgatott telefonbeszélgetéseket.
Kérdésre válaszolva Török Zsolt azt mondta, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve bírói felhatalmazást kért arra, hogy egy "a bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható árnyék-titkosszolgálati céget" megfigyeljen, azaz nem a volt titokminisztereket hallgatta le. Ilyen esetben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát kell tájékoztatni, ennek a testületnek tagja mindkét érintett fideszes képviselő – tette hozzá.
Össze kell hívni a bizottságot, el kell menni az ülésére, és ott kérdéseket lehet feltenni a szakszolgálatok vezetőinek - mondta Török Zsolt utalva arra, hogy bizottság ellenzéki elnöke nem hívta össze a testületet. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint továbbra is választ várnak a Fidesznek korábban feltett kérdéseikre, így egyebek között arra, hogy Demeter Ervin és Kövér László, a Fidesz két volt titkosszolgálati minisztere milyen kapcsolatban állt az UD Zrt-vel. Továbbá arra, hogy miket jelentett az üggyel kapcsolatban Demeter Ervin Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, vagy hogy honnan tudott Demeter Ervin az UD Zrt.-nél történt házkutatásról, mielőtt az nyilvánosságra került volna.
A Fidesz közleménye szerint bebizonyosodott, hogy a kormány politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat, és minden törvényes indok nélkül hallgattak le ellenzéki országgyűlési képviselőket. Szilvásy Györgynek ezért le kell mondania, és távoznia kell a közéletből. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a történtekért Gyurcsány Ferencet terheli a felelősség.
A közlemény továbbá emlékeztet arra, hogy Répássy Róbert hétfőn büntetőfeljelentést tett Szilvásy György ellen, hivatalos személy által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének, valamint hivatali visszaélés bűntettének gyanúja, azaz a lehallgatások miatt.