Megvan az újpesti cserbenhagyó gázoló

1 perc

2008.12.19. 08:03

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy Újpesten autójával elgázolt, majd cserbenhagyott négy, a zebrán szabályosan átkelő gyalogost - közölte a rendőrség.

Csütörtök délután Újpesten, a külső Szilágyi út és a Megyeri út kereszteződésénél egy szállítóautó elgázolt négy gyalogost, akik az átkelőhelyen szabályosan, a közlekedési lámpa zöld jelzése mellett mentek át, majd a jármű elhajtott a helyszínről. A gyalogosok közül két nő súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. 

A gázolás után két órán belül a kerületben megtalálták a gépjárművet és elfogták a sofőrt, egy 35 éves budapesti férfit, akivel szemben a BRFK közlekedésrendészeti főosztálya megindította az eljárást.