Áttételesen

HVG

Aligha választhatott volna a tavaly június véginél szerencsétlenebb időpontot Nagy-Britannia pénzügyi felügyelete annak a javaslatának a megvitatására, miszerint fel kellene emelni azt a korlátot, hogy egy kisbefektető megtakarításának maximum 20 százalékát tarthatja úgynevezett nem szabályozott tőkegyűjtő befektetési formákban. E kategória jeles képviselői a spekulatív, vagyis egy átlagos befektető számára szélsőségesen nagy kockázatot vállaló fedezeti alapok - angolul hedge fundok -, amelyek jelentős tőkeáttétellel dolgoznak, azaz ügyfeleik induló befektetéseinek akár többszörösére rúgó ügyleteket köthetnek (lásd Úri kaszinó című írásunkat a 67. oldalon). Nem véletlen, hogy a hetekkel később, 2007. július végén kirobbant amerikai jelzálogpiaci hitelválság kiváltóinak is a hedge fundokat tartják. Ráadásul az Európa legnagyobb bankja, a svájci UBS által kezelt, mintegy 12 milliárd eurós vagyonú Dillon Read Management Capital bezárása már tavaly májusban megadta a jelet, csak akkor még szinte senki nem sejtette, ami azután következett.

Az első hedge fund 1949-ben jött létre. Ma már 9500 körül jár az ilyen alapok száma, az általuk kezelt vagyon pedig 1200 milliárd dollárra tehető. Hőskorukat az 1960-as évek végén élték. Többek között ekkor gründolta a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György is társával a Quantum nevű effajta alapját, amely aztán a kilencvenes évek végéig nemritkán évi 50-60 százalékos hozamot ért el. Az alapok szaporodásával mérséklődtek az általuk (egyenként) elérhető befektetési lehetőségek, ez a hozamok csökkenéséhez vezetett, igaz, nyereségrátáik még mindig lekörözték a többi befektetési formáét.

Persze a hozamok az alapok ügyességének függvényében erősen szóródnak. Tavaly például a Lahde Capital több mint ezerszeres, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) exelnökét, Alan Greenspant a tanácsadói között tudó Paulson & Co. pedig négyszázszoros haszonra tudott szert tenni annak ellenére, hogy az év második felében a hitelválság már számtalan alapot megtizedelt. Az is érdekes, hogy éves szinten az iparág még ilyen körülmények között is soha nem látott mértékű, 200 milliárd dolláros tőkebeáramlást könyvelt el. A legtöbb friss pénz az értékpapírok relatív árfolyammozgásaira játszó és az eseményorientált alapoknak jutott, a hozamok terén azonban 2007-ben - immáron az egymást követő harmadik évben - a feltörekvő piaci alapok vitték a prímet. A londoni székhelyű Centarius Capital közel 1 százaléknyi Mol-részvénye például 14 százalékkal ért többet 2007 végén, mint az év elején, de az alapkezelő még ezzel sem volt maradéktalanul elégedett. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az osztrák OMV Mollal való összefonódási javaslata mellé állt, arra számítva, hogy az esetleges fúzió árfolyam-emelkedéssel jár majd. Sokkal jobban felértékelődtek a tavaly összességében 35 százalékot dráguló Humet-papírok, ez azonban nem gátolta meg az Absolute East West Master Fundot, hogy tavaly nyáron 15,99 százalékról 12,72 százalékra szállítsa le részesedését.

HVG

Évtizedeken át kizárólag a tehetősebbek számára voltak elérhetőek a hedge fundok. 2000-ig összegyűjtött tőkéjük kilenctizede származott milliárdos vagyonú, illetve rendkívül magas jövedelmű magánszemélyektől, s csak egytizede intézményi befektetőktől: bankoktól, biztosítóktól, nyugdíj- és befektetési alapoktól. Az ezredforduló óta ez a helyzet fokozatosan megváltozott, ma már fele-fele a magán- és az intézményi ügyfelek aránya. A kisbefektetők bevonásával kapcsolatban azonban a szakértők szkeptikusak, mondván, a hedge fundok jellemzően hosszabb idő, akár hónapok alatt tudják csak pénzzé tenni befektetésüket, márpedig ez vélhetően a magánszemélyek többségének nem felelne meg. Mint ahogy valószínűleg az sem, hogy a "mezei" befektetési alapoknál költségesebbek a spekulatívak: a többszázalékos éves díj mellett általában még 20-30 százalékos sikerdíjat, valamint 3-7 százalékos egyszeri belépési díjat is felszámítanak.

Bár nem tett jót ennek az amúgy is legkockázatosabb befektetési üzletágnak, hogy a Long Term Capital Management (LTCM) nevű fedezeti alap 1998-ban egyetlen nap alatt közel 1 milliárd dollárt veszített, s kis híján több ország pénzügyi rendszerét is magával rántotta, a fejlett országok szabályozóhatóságai a kisbefektetők számára is fokozatosan elérhetővé tették a mesés hozamígéreteket. Igaz, sok alapnál még ma is 250 ezer-1 millió dollár között van a minimális beugró, egyre több hedge fund azonban már ezer eurót is hajlandó megforgatni.

Mostanában azt nyögik az alapok, hogy az idegen forrást hitel formájában előteremtő bankok egyre magasabb fedezeteket követelnek meg tőlük a korábban nekik nyújtott kölcsöneik után. Ez az alapokat kényszerértékesítésre sarkallhatja, amelynek során jelentős veszteségeket szenvedhetnek el. Az utóbbi hónapokban sorra kellett a hedge fundoknak részvényeiket, kötvényeiket és állampapírjaikat teljesen vagy részlegesen eladniuk, mert hitelezőik többszörösére emelték a fedezetet. Ezek az esetek pedig tovább gerjeszthetik a hitelválságot, ami végső soron oda vezetett, hogy a Fednek kellett számukra hitelkeretet megszerveznie, mint ahogy tette azt az 1998-as orosz pénzügyi válság idején, amikor 3,6 milliárd dolláros gyorskölcsönnel segítette ki a hedge fundokat.

A negatív asszociációk többsége az ötfajta hedge fund közül azokhoz társul, amelyek egyetlen befektetési eszköz áremelkedésére vagy -csökkenésére spekulálnak. Emellett léteznek olyan alapok, amelyek úgy próbálják mérsékelni a kockázatot, hogy amíg egy instrumentumnál árfolyam-emelkedésre játszanak, addig egy másiknál -csökkenésre. Előfordul, hogy egy alap valamilyen cégjogi eseményhez - egyesüléshez, felvásárláshoz - kapcsolódóan aktivizálódik, vagy pedig úgynevezett arbitrázst hajt végre, azaz úgy próbál kockázatmentes hozamra szert tenni, hogy ott vásárol meg egy eszközt, ahol az olcsó, majd ott adja el, ahol drága. Persze ennek is megvannak a rizikói: az LTCM például arra fázott rá, hogy a fejlődő és a feltörekvő piaci hozamok nem a várakozásai szerint alakultak. Végül vannak a "specialisták", amelyek tőkehiányos vagy fizetésképtelenné vált vállalatok kötvényeit vásárolják meg, vagy bocsátanak ki helyettük hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat.

Éppen ez utóbbi lehetőség hozhatja ismét helyzetbe a hedge fundokat. A bankok ugyanis sok esetben áron alul szabadulhatnak meg a hirtelen megdrágult vállalati hitelek terheit nyögő társaságok papírjaitól, amelyeket a kifejezetten erre specializálódott alapok vásárolhatnak fel, arra számítva, hogy a társaság felszámolásakor magasabb áron elégítik ki követeléseiket, vagy talpra állításával a kötvények értéke jelentősen megnő.

A most zajló hitelválság kapcsán egyébként egyre több szakember sürgeti az eddig szabályozatlan hedge fundok megregulázását, mondván: túlságosan "laza" a jelzálogpiacra épített termékek, így például az úgynevezett átcsomagolt értékpapírok jogi háttere. Igaz, a nagy bukások miatt a befektetők amúgy is óvatosabbak lettek. Egyre kevésbé hisznek a hangzatos ígéretekkel induló alapkezelőknek, s azok alapjai helyett inkább a már bevált társaságokat és termékeket keresik. Mindez hosszabb távon a hedge fund iparág koncentrálódásához és a játékszabályok letisztulásához vezethet.

CSABAI KÁROLY