Erzsébetvárosi ingatlanügy: bűnszervezet tagja volt Gál György

1 perc

2009.01.28. 14:36

Bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg az ügyészség szerdán az erzsébetvárosi ingatlanügyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét.

A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke a vállalkozóval szándékegységben, az értékbecslő segítségével, szervezetten rendszeres haszonszerzésre törekedve, több ingatlan megvásárlásának a támogatása útján, 2003. és 2004. évben több hasonló bűncselekményt követett el - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A gazdasági bizottság előzetes letartóztatásban lévő elnökét, a szabad demokrata Gál Györgyöt a főügyészség jelenleg összesen csalással,  vesztegetéssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítja.
   
A VII. kerületi önkormányzatnak a nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke összesen 305 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a közreműködésért.