MTA Történelemhamisító Intézet

Oszlik a hazánk síkjait és bérceit megülő szellemi sötétség. Magyar tudósok – mit tudósok?!, a tudomány krémje, akadémikusok! – megállapították a „szabadság” kifejezésről, hogy „önmagában nem utal közvetlenül önkényuralmi politikai rendszerre”.

Önmagában. Nem utal közvetlenül. A szabadság az önkényuralomra. Érdemes volt élnem, hogy ezt megtudjam.

A Magyar Tudományos Akadémia úgy kerül a képbe, hogy egy tavalyi törvény szerint közterület nem viselheti „a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal”. Kétség esetén az önkormányzatnak „be kell szereznie a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását”.

A „szabadság” kifejezés kapcsán például egy demokratikusan megválasztott magyar önkormányzatnak kétségei támadtak, nem utal-e közvetlenül önkényuralmi rendszerre. Ahol a közvélemény politikai intelligenciája idáig jut, ott illik becsukni a boltot, persze már be van csukva. Ott okleveles tudósoktól kell megkérdezni, hogy nincs-e valami baj a szabadsággal, nem egy olyan komcsi dolog-e, ők pedig hasonló színvonalon válaszolnak. Hasonlóan komcsigyanús volt önkormányzatainknak a „Béke”, a „Fejlődés”, valamint a „Köztársaság” szó. Ezeknek az Akadémia megkegyelmezett, a tudomány csalhatatlan.

Ahogy valamiért megúszta a Terv utca is, mert neve az MTA szerint „nem utal közvetlenül önkényuralmi rendszerre”. Ellentétben a „Tanács” szóval, ami „a szovjet mintára meghonosított tanácsrendszerre utal”. Most már késő, de azért elárulom a magyar tudomány nemkomcsi krémjének, hogy a „Terv” utcanév a szovjet mintára meghonosított, többnyire ötéves népgazdasági tervre utal, ami a sztálini önkényuralmi rendszer leglényegéhez tartozik. Ellentétben azzal, hogy a településeket irányító testületet választott „tanács”-nak hívják, merthogy úgy hívják New Yorktól Stuttgartig egy csomó más helyen is, ahol soha nem volt központi tervutasításos rendszer meg kommunizmus. (Sőt, a Fidesz alapszabálya szerint „tanács”-nak nevezik a párt tagozatainak választott testületeit is, p.o. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozatának Budapesti Tanácsa – jó, mi? Ez vajon milyen önkényuralmi berendezkedésre utal?)

Meg kell állapítanom a magam tudománytalan módján, hogy a Magyar Tudományos Akadémia erre kijelölt jelességeinek csupán az önkényuralmi rendszerek lényegi sajátosságairól sincs fogalmuk.

A Nyuszi őrs veterán őrsvezető-helyettesként különösen fáj, hogy megkapják a magukét a kisdobosok is, hiszen a dokumentumban felidézett 6. pontunk szerint: „A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.” (Erre bezzeg pontosan emlékeznek a nagytudományú hölgyek-urak.) Az úttörőmozgalom feladata viszont a kommunista nevelés volt, meg a felkészítés a KISZ-tagságra, a KISZ pedig az állampárt előszobája. Mi, kisdobosok tehát csavarok voltunk az önkényuralmi rendszer gépezetében. Itt sajnálattal kell megjegyeznem, hogy az akadémikusok túlnyomó része kommunista nevelést kapott, és úgy látszik, a véleményező bizottságba olyanok kerültek, akikre hatott.

Pórul jár például a Partizán út, az akadémikusok ugyanis, kisdoboskori kommunista neveltetésükből kifolyólag, csakis a szovjet partizánmozgalomról tudnak, mondjuk, az olaszról nem. Sem arról, hogy Leonard Cohen francia témájú dala, a Partisan az egyáltalán nem kommunista lengyel Szolidaritás egyik himnusza volt. Talán mert róluk jobban lepergett a kisdobosítás, meg pont náluk is voltak szép számmal partizánok. A Partizan Beogradot meg hagyjuk, annak még a jelvényében is bitang nagy vörös csillag van.

Még izgalmasabb a játék a személynevekkel: ki mennyire volt komcsi. Az nem lep meg, hogy Lenin vagy Kun Béla esetében a Magyar Tudományos Akadémiának nem okoz gondot a válasz – de milyen az az állítólag döntésképes, orvosilag normális felnőtt emberekből álló önkormányzat, amelyiknek ez kétséges? Karl Marx megmenekül, elsősorban azért, mert nem épített ki XX. századi önkényuralmi rendszert, már harmincnégy évvel a bolsevik puccs előtt meghalt – ha jól látom, ez a mentőkörülmény Frankel Leónál is, bár ez a finomság a legkevésbé sem zavarta meg antikomcsi hitében a II. kerületi önkormányzatot, amikor ez ügyben lihegett a fővárosnál.

Az Akadémia azonban nem elégszik meg ennyivel, és élesen megkülönbözteti Marx tanaitól a vulgármarxizmust, mondván, hogy a Rajna-vidéki filozófus, közgazdász és szociológus munkásságát „szellemi teljesítményét az egyetemes művelődéstörténet önmagában nagyra értékeli”. (Jó, de akkor miért nincs Magyarországon Max Weber, Friedrich Nietzsche vagy Ludwig von Mises utca?) Műveltségét fitogtatva az Akadémia megállapítja, hogy „a mai Németországban (pl. Berlin, München, Frankfurt am Main), Franciaországban vagy Olaszországban több tucat közterület viseli nevét. Ezek azonban mind olyan területek, ahol nem történt próbálkozás tanításainak gyakorlatba való átültetésére”. Hát próbálkozás, az történt mindenhol, és igazán röstellem, de ha a nagytekintetű Akadémia a sikeres próbálkozásra gondol, akkor se stimmel: a berlini Karl-Marx-Allee például olyannyira kommunista területen, mármint az NDK fővárosában feküdt, hogy építőmunkásai kezdeményezték az első antisztálinista felkelést 1953-ban.

Az ilyen problémás esetekre találta ki a végtelen bölcsességű köztestület a „használható, de aggályos” formulát. Ezt alkalmazza például Schönherz Zoltánra is, aki ugyan kommunista volt, de nem fontos kommunista vezető, és nem alapozott meg önkényuralmi rendszert, mivel 1942-ben kivégezték. Éppen ez ad okot aggályokra, ugyanis: „A mozgalom mártírjaként a kommunista rendszer propagandája gyakran használta nevét (…) ezért neve összekapcsolható az önkényuralmi rendszer fenntartásával.” Ha tehát ugyanakkor természetes halállal hal meg, akkor nincs aggály.

Így azonban nem lehet megérteni, hogy miért aggálymentesen „nem javasolt” Rózsa Ferenc neve, aki szintén kommunista volt, és szintén nem alapozott meg önkényuralmi rendszert, 1942-ben ugyancsak a börtönben halt meg, történetesen halálra kínozták (ezt az Akadémia nem említi) – viszont nem adhatja nevét utcának, mert „XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez kapcsolható”.  A rejtély kulcsa talán az, hogy Marxhoz hasonlóan Schönherz neve is elválaszthatatlanul összefonódott a felsőoktatással a műegyetemi kollégium révén, sőt fonódik a mai napig – és milyen az, ha a diákokkal egyszer csak közlik, miszerint komcsik balekjai?

Károlyi Mihály is a „nem javasoltak” poklába kerül, éspedig a törvényben meg nem található indokkal: mint „vitatott történelmi személyiség”. Tudniillik a mostani rendszer utálja, és publicistái, valamint hű kommentgerillái véres nyálat fröcsögnek rá. Ez alkalomból kezdeményezném Kossuth Lajos vitatott történelmi személyiséggé minősítését is, szerintem korának Orbán Viktora volt, és nagyon sok kárt tett. Ha sokan mondják utánam, és elég durván, még az akadémikusok tudatáig is eljuthat.

Akik egyébként nem tartják bizonyítottnak, hogy Mező Imrét vagy Asztalos Jánost a felkelők lőtték le a Köztársaság téren, meg hogy egyáltalán fehér zászlóval mentek ki a pártház elé. Ez ugyan bizonyítva van, az is nagy biztonsággal azonosítható, kinél volt a géppisztoly. A „vitatottság” itt abból adódik, hogy ötvenhat mitizálásának jegyében a Köztársaság téri eseményeket is nemlétezőnek kell nyilvánítani, ezért elterjesztették azt a legendát, hogy Mezőéket a sajátjaik lőtték le hátulról, a Magyar Tudományos Akadémia pedig pártatlanul bekajálja.

Az is érdekelne, hogy pártunk és kormányunk új oroszbarát politikája hogyan egyeztethető össze a Tolbuhin vagy a Felszabadulás közterületnév kiirtásával.

A világirodalom klasszikusai közül a szelektáló bizottság a „nem javasolt” kategóriába küldi Gorkijt és Majakovszkijt, mert támogatták a bolsevik rendszert, valamint az egyetemes művelődéstörténetben elismert Lukács Györgyöt – őt, ha jól értem, 1919-es ténykedése alapján. Ezzel megint van egy bökkenő. A testület automatikusan felejtésre ítélt minden olyan baloldali személyiséget, aki azért kapott utcát, mert 1919-ben részt vett a helyi direktóriumban, majd fehérterroristák kivégezték. Ha direktórium, akkor nem használható. Szerencsére az önkormányzatok nem tudják, hogy például Babits és Móricz az írók, Bartók és Kodály a zenészek direktóriumának volt tagja a Tanácsköztársaság idején. Különben kétségeik támadnának, a Magyar Tudományos Akadémia pedig kénytelen volna gondolkozni, ami fárasztó.

Megemlíteném, hogy a létező jobboldal panteonjából egyetlen személy található a kétségesek listáján: Prohászka Ottokár. Az ő esetében azonban az Akadémia sommásan megnyugtatja az aggódókat, hogy neve „nem hozható kapcsolatba XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésével”. Csak szólok a nemzet bölcseinek, hogy volt Magyarországon egy német megszállás, népirtással egybekötve (önkényuralom), valamint egy nyilas rendszer (önkényuralom). A népirtás magyarországi szakaszának lelkes kollaboráns végrehajtói, valamint a nyilasok dokumentáltan a legmélyebb tisztelettel övezték, és szellemi előfutáruknak tekintették Prohászka Ottokárt. Ha ez nem kapcsolat, akkor a gravitáció taszítóerő.

Illetve van még egy konzervatívnak tekinthető személyiség: Korányi Sándor báró, a magyar tüdőgyógyászat apostola, többszörös Nobel-jelölt, a Corvin-lánc kitüntetettje. Hogy vele mi lehetett a városatyák gondja, arra csak egy tippem van. Azaz kettő: 1944-ben halt meg. Ami akkor is eleve gyanús manapság, ha a halál természetes.

Végül: nem akadt magyar önkormányzat, amelyiknek kételyei támadtak volna az írogató erdélyi gróf makulátlansága felől.  Aki ugyan nem volt világirodalmi nagyság, mint Gorkij vagy Majakovszkij, de – a kormányzónak tett tiszti esküjét megszegve – az utolsó pillanatig harcolt a nyilas rezsim oldalán. Azaz részt vett egy önkényuralmi rendszer fenntartásában. Publicisztikai működéséről most ne beszéljünk. Mivel pedig magyar önkormányzatnak nem volt kétsége, a Magyar Tudományos Akadémia nem érezte szükségét a népnevelésnek.

A Magyar Tudományos Akadémia használata nem javasolt.