Strasbourg: Jogerősen sáros a magyar állam a gyöngyöspatai rasszista fenyegetés ügyében

1 perc

2016.09.13. 15:16

Négy férfi egy nő ellen: ez volt a felállás a 2011-es gyöngyöspatai fenyegetés ügyében. A nőt a saját udvara előtt inzultálták, bekergették a házába. A nyomozást megszüntették az ügyben, emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága jogerősen elmarasztalta a magyar államot.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot, mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

A strasbourgi székhelyű törvényszék áprilisban első fokon már helyt adott egy roma származású nő panaszának, és 4000 euró kártérítést és 3717 euró perköltséget ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

A felperest négy férfi a saját udvara előtt inzultálta 2011 tavaszán Gyöngyöspatán. Akkori híradások szerint a férfiak egyike azt ordította a fiatal nőnek, hogy "takarodjon be a házba", majd baltával és ostorral a kezében megindult feléje, miközben gyalázkodott, és életveszélyesen megfenyegette.

Ez akkoriban történt, amikor szélsőséges szervezetek vonultak fel a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorán. A településen nagy erőkkel volt jelen a rendőrség is. 

Az ügyben a sértett feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak címén, a magyar hatóságok azonban egy évvel később megszüntették az eljárást. 

Az EJEB áprilisi ítéletében kimondta, hogy az ügyben nem folytatattak le megfelelően alapos nyomozást a magyar hatóságok, és ezzel Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét. 

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

A romák elköltöznének, a Véderő maradna Gyöngyöspatán - Nagyítás-fotógaléria

Kiköltöztettek 276 roma felnőttet és gyereket Gyöngyöspatáról péntek reggel a Véderő nevű mozgalomnak a településre meghirdetett katonai tábora miatt. A romák egy része politikai menedékjogot kér az USA-tól és Kanadától. A Véderő vezetőjét péntek délután előállította a rendőrség.