Kimaradt jelenetek - In memoriam Makk Károly

Édesapjának Berettyóújfaluban saját maga építette mozija volt az államosításig. Örökölte a családból a filmes hagyományt, csak aztán rájött, hogy nem vetíteni szeretné a filmet, hanem csinálni?

Ez így jól hangzik, de két különböző dologról van szó. A mozi ott áll, és jön bele az áru, jönnek az emberek, és megnézik. A filmnél valamit össze kell kaparni, ki kell találni, meg kell csinálni, ami kellemesen nyugtalanító tevékenység. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, az volt a kérdés, hogy a Karády-film hogy fog menni, a rendező izgalma meg az, hogy hogyan lesz ebből vagy abból a műből, témából film.

A filmrendező izgalma mikor kezdődik?

Hogy nem jut eszébe semmi. Aztán valami eszébe jut. Próbálgatja magában, hogy az mennyit ér. Ha, mondjuk, 75 százaléknál többet, akkor az ember hoz egy döntést: meg kellene kísérelni összehozni. Beoltja a barátokat, akikkel együtt dolgozik. Ha unisono a vélemény, akkor beavatja azt a vezetőt, akitől az első lépés függ. Ezek barátságos és békés dolgok. Aztán jön a forgatókönyv írása, elfogadása, majd a finanszírozása. Ez a filmgyártás különböző periódusaiban, amelyet én 1944 óta művelek, mindig más és más. Voltak nagyon jó periódusok, megértők, intelligensek, és voltak nagyon rosszak, parancsszerűek, voltak „találjatok magatokra, gyerekek” felkiáltásúak. Mindenféle volt bel- és külföldön. Amikor mindez megtörtént, már csak meg kell csinálni a filmet. Úgy néz ki, hogy az már olyan apróság. De ha össze akarom foglalni a szakmámat, az számomra olyan örömforrás és csődlehetőség, amit én nagyon szerettem.

Fülöp Máté

Mikor jutott eszébe, hogy filmrendező lesz?

A családom, miután édesanyám felmenői mérnökök voltak, mérnöknek nevelt. Úgy képzelték, hogy építész vagy inkább gépész leszek, mert a gépek érdekeltek, és az gyönyörű dolog. Édesanyám bátyja meg anyai nagyapám is mérnök volt, ő vasútépítő, az ország jelentős részében akkor épültek a vasutak. Nekem nem is volt ezzel semmi bajom, azon túl, hogy a debreceni Piarista Gimnáziumban, ahová jártam, egyetlen ellenségem volt: a matematika. Már kinézték nekem Budán a Szent Imre Kollégiumot, ami igazán finom, úri hely volt. Ekkor váratlanul azt mondtam, hogy nem leszek mérnök. Elég sokat üldögéltem viszont mozikban, mert a filmeket, függetlenül a mi mozinktól, imádtam. A Teréziánumból, a kollégiumból különóra ürügyén a közeli moziba szöktünk, és magaviseletből hármast kaptam.

Számított?

Nem úgy volt az akkor. Mindenki komolyan vette az iskolát: tanárok, szülők, diákok. Jó voltam irodalomból, nyelvekből, jó voltam a humán tárgyakból. Azt mondtam, hogy filmrendező leszek, de akartam sebészprofesszor, diplomata és pilóta is lenni. Végül a filmrendezés megfoghatónak tűnt, úgyhogy az érettségi után följöttünk Pestre az édesapámmal, és a New York Kávéházban leültünk az ismerőseivel, akiktől a filmeket kölcsönözte. Ott azt mondta a Guttmann bácsi – akit jól ismertem, mert járt hozzánk rendszeresen, alkudtak vele filmekre –, hogy jaj, Kálmánkám, rokonszenves gyerek a fiad, a filmesek csupa gazemberek, nőcsábászok, linkócik, nem foglalkozás ez. Ne tedd ezt a gyereket tönkre! Ez nem volt nagyon erős biztatás. Végül mégis megállapodtunk, hogy ha én elvégzek egy komoly egyetemet, valahogy megoldjuk.

És megoldották?

Be lettem protezsálva egy filmbe, ez 1944 nyara volt. Megállapodtunk abban, hogy beiratkozom a művészettörténet–esztétika–magyar szakra, és közben részt veszek ebben a filmben. Mind a kettő megtörtént. Aztán átkeveredtem egy másik filmbe, a Filmirodára, ugyanilyen kapcsolatok révén, most már be a vágószobába, ami tényleg izgalmas dolog. Amire aztán vége lett ennek a filmnek október 15-én, jött a Horthy-féle kiáltvány és a Szálasi-féle másik kiáltvány, végighallgattuk mind a kettőt, majd másnap bementem a Filmirodára, és ott kiderült, hogy a producer még éjjel leállította a produkciót: a film megszűnt. Anna tekintetes úr lett volna a címe, Tolnay Klári játszott volna benne, fölbirtokos, dzsentri, kicsit haladó, de haladni nem lehetett. Első ellentmondás az életemben, hogy ugyanannak a pártnak, a Magyar Kommunista Pártnak a vállalata csinálja a Valahol Európában-t, amelyik a mi mozinktól elvette a pénzt. Sőt ugyanaz az ügyvédje volt ennek a filmprodukciónak, mint amelyik lejárt hozzánk és masszírozta otthon apámat a szerződéssel, hogy plusz még x százalék.

Markovics Ferenc

Az Úttörők című filmet, ahogy 1948-ban megcsinálta, azonnal betiltották. Ez nem vette el a kedvét rögtön az elején?

Nem. Az ember örült, hogy élve maradt utána. '49 nyarán negyedéves főiskolások voltunk. A főiskola igazgatója Hont Ferenc volt, aki valaha a Szegedi Szabadtéri Színpad létrehozásában vett részt. Hont a végzős és a harmadéves osztállyal a Madách Színházban készített egy előadást, csak főiskolásokkal. Ez után elhatározta, hogy csinál egy filmet is. Miután én akkor már asszisztens meg fullajtár voltam különböző filmekben, bekerültem a képbe. Az Úttörők forgatókönyvét Banovich Tamás, Bacsó Péter, Fehér Imre és én írtuk. A pártnak volt egy filmbizottsága, az elfogadta a forgatókönyvet. Megcsináltuk a filmet, de pechünkre közbejött a szocialista realizmus. Révai József lett a kulturális miniszter, és az Úttörők volt az első olyan film, amelyet ők kézbe vettek. Azt mondták: Mi ez? Alászolgálja!

Parancsra született a szocialista realizmus?

Létrehoztak egy minisztériumot, a rettenthetetlen terrorista Révaival. Mondják, nagyon okos, intelligens, művelt ember, én soha nem találkoztam vele, de hát hozta magával az ukázt a megfelelő helyről, és ezek a derék elvtársak, akik ezt élve megúszták ott kint, egy kurva szóval sem mondták, hogy mi minden jön most itt. Finoman elmondhatták volna, hogy gyerekek, a cipőbe olyan fűzőt tessék befűzni, hogy... Egy ország rohant bele valamibe, amiről fogalma sem volt. Azóta is rohanunk, ugyanez történik, 25 éve is. Az Úttörők kópiája elveszett. Amikor már nevesebb emberek lettünk, elkezdtünk kutatni utána, hogy milyen jó röhögés lenne ezt levetíteni.

Az elején váltogatta a műfajokat, a stílusokat. Szükséges, hogy egy filmrendezőnek saját stílusa legyen?

Van, akinek van saját stílusa, van, akinek nincs.

Az fontosabb, hogy sikeres legyen, mint az, hogy a rendező keze nyoma érződjék minden filmkockán?

Az embernek van egy elképzelése, azt meg akarja csinálni, azt gondolván, hogy az jó. Mindig gyanús, ha az ember többfélét tud csinálni, nem tisztelik, hogy vígjátékot is tud, pedig az nem mindenkinek megy. Hanem gyanús lesz tőle. Ezek szakmai skatulyák.

Makk Károly A játékos (1996) forgatása közben

Markovics Ferenc

Teljesen véletlenül vették meg Badacsonylábdihegyen azt a házat, ami pont az alatt a hegy alatt áll, ahol a Ház a sziklák alattot forgatta?

Elmentünk Szigligetre Hannával, a feleségemmel. Ő még soha nem járt arra, harminc évig Kanadában élt, és nem ismerte a Balaton-felvidéket, amelyik egy fantasztikum – és ahol minden második házra ki volt írva: eladó. Lementünk az egyik ősszel Badacsonyba, szüretre, kószáltunk hetekig állandó készültségben, mert „jaj, rendező úr, tessék ide bejönni, oda bejönni”, mert egy generáció még emlékezett rá, hogy ott forgattam a Ház a sziklák alattot és persze korábban a Liliomfit. Addig jártuk a környéket, míg bele nem botlottunk egy kisebb házba, mindkettőnknek nagyon megtetszett. Átépítettük. Bonyolultabb volt, mintha egy új házat csináltunk volna, mert Hannának sok praktikus, kanadai elképzelése is volt, de ritkán találtunk valamit ilyen jól el, mint ezt a házat.

Nem dicsérték meg a Ház a sziklán alattért, és azért sem, mert Amerikában sikere volt. Mindenfélét vagdostak a fejéhez.

Ez Aczéltól indult ki, akivel később én egész különös viszonyba kerültem. Érdekelte őt, amit csinálok, és amikor mondott ezt-azt, a végén kibökte, „természetesen ez mind az én egyéni véleményem, én nem értek a filmhez”. Szerény volt, és én tapintatlanul, több ember jelenlétében azt mondtam: ne haragudjék, ha nem ért a filmekhez, akkor miért beszél a filmekről? Nem volt jó húzás a részemről, ám ennek a filmnek tekintélye lett. Volt olyan illegális elismertsége, amely később legalizálódott. Végül köztem és a kultúrpolitika között volt egy olyan, hogy alulról biztattak, ezt csináld, próbáltak segíteni, aztán a nagy csönd, amikor jött a főnökük, akitől függtek. Vagyis mindig kétesélyes dolog volt. Ez így ment a Szerelemig. Hét évig minden évben jelentkeztem ezzel a filmmel. Az első időben mondták, ne jelentkezz minden évben, nagyon idegesíted őket. De amikor megkérdezték, mit akar jövőre csinálni, mindig így válaszoltam: Szerelem a címe.

Egy erkölcsös éjszaka

Markovics Ferenc

A korábbi filmjeiben, úgy vettem észre, a politika csak valahol a háttérben volt, mint a sorsok apropója, utóbb meg előtérbe került.

Az utolsó filmem, az Így, ahogy vagytok című, politikai gesztus volt, talán a színvonalán érződik is, hogy nincs benne a szokásos csiszoltság. Televíziós költségvetésből csináltuk; nekem az volt a meggyőződésem, hogy azért átjön az üzenet, de túl sokat akartam beleszuszakolni. Csináltam az angolokkal is egy filmet, A játékost, 1997-ben. Nagyon megszerettem az angol mentalitást, a nyugalmat, a humort, a pontosságot, az odaadást. Ez olyan volt, mint a magyar filmgyártás a hatvanas évek második felében. Mindenki nagyon akart. Ráadásul egy magyar stábbal dolgoztunk, akik meg akarták mutatni, hogy mit tudnak. Hihetetlen élmény volt velük dolgozni.

Kemény kézzel bánik a színészekkel?

Nem, tapintatosan, emberségesen, de nagyon macerásan bánok azzal, akiből nehezebben tudom előszedni azt, amit akarok. Nekem a végeredmény számít, ami ott van a vásznon.