Minden magyarországi településen biztosítani kell készpénzkifizetési szolgáltatást – írná elő a pénzforgalmi szolgáltatók (vagyis a bankok) számára a Fidesz ATM-törvénye.
A Bankszövetség már a kormányzati szándék felmerülése után felpanaszolta, hogy a határon át nyúló szolgáltatás keretében működő neobankoknak (mint a Revolut és a Wise) is ki kellene venniük a részüket az ATM-telepítésből és üzemeltetésből, vagyis a szabályozásnak rájuk is vonatkoznia kellene. A panasz érthető, az ATM-ek telepítése és üzemeltetése költség – ha a Revolutnak erre nem kell költenie, az számára versenyelőny.
A Revolut által bevallott magyarországi ügyfélszám alapján a szolgáltatót jelentős, a hatályos felügyeleti (jegybanki) szabályok alapján több, mint 800 gépes kötelezettség terhelné. Az új kormányzati/törvényi előírás alapján (miszerint minden településen lennie kell ATM-nek) alighanem még több.