Hosszú Katinka: Aláírtam volna előre a négy győzelmet

1 perc

2018.10.07. 13:12

Csupán két hónapja edz személyre szabottan Hosszú Katinka, ezért is örült neki annyira, hogy a budapesti úszó világkupa zárónapján 200 háton az idei legjobbját úszta. A háromszoros olimpiai bajnok egyéniben négy arany- és két bronzéremmel zárta a fordulót, és a 4x50-es vegyes gyorsváltóval is harmadik lett.

Az úszó a háromnapos versenyhétvége után azt mondta, amikor az augusztusi, glasgow-i Európa-bajnokságról hazatérve megkezdték a közös munkát új edzőjével, Petrov Árpáddal, még nem tudta, milyen formában lesz a haza vk-n. "Aláírtam volna előre a négy győzelmet" – magyarázta az NSO TV felvételének tanúsága szerint.

Arról is beszélt Hosszú, hogy voltak benne kételyek és kérdések az edzőváltás miatt – korábban férjével, Shane Tusuppal készült, akivel májusban szakítottak végleg, és azóta a válóperük is megkezdődött –, de ezeket elhessegette. "Bele kell állni, és ha vannak hibák, azokat egyből orvosolni kell, javítani. Szerencsére ez nagyon jól megy. Árpival megbeszéltük az elején, hogy nagyon őszintén állunk neki a munkának. Mögöttem is nagyon sok tapasztalat van, sok mindent beleteszek én is a közösbe, és ez eddig jól működik" – mondta Hosszú.

Az úszót ismét meglepte, hogy a budapesti verseny mindhárom napján nagy tömeg volt kíváncsi a világkupa mezőnyére, pénteken és szombaton megtelt a Duna Aréna. Ezekért a napokért az a 25 év úszással eltöltött idő abszolút megérte – jegyezte meg Hosszú.