Már megint a kínaiak: 5 éven át lopták a titkokat az amerikai repülőgépgyártóktól

1 perc

2018.10.31. 12:03

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium 10 embert vádolt meg, akik ipari kémkedést végeztek Kínának.

Az elmúlt időszakban többször is előtérbe kerültek a kínai hackerek az amerikai vállalatok kapcsán. Először a Bloomberg közölt cikket arról, hogy rizsszemnyi chipekkel kémkedhetett Kína az Apple és az Amazon ellen is, hogy adatokat lopjon, nem sokkal később pedig egy internet-csatlakozóban is poloskát találtak az amerikaiak. Előbbi sztori kapcsán egyébként nagyon kiakadt az Apple, azt követelték a Bloombergtől, hogy szedjék le a cikküket.

Most egy újabb, igen súlyos vád fogalmazódott meg a kínaiakkal kapcsolatban, ami az amerikai Igazságügyi Minisztériumtól származik. Ezek szerint a kémek éveken át lopták a technológiai adatokat a különböző amerikai repülőgépgyártó cégektől. A vádiratban 10 emberről beszélnek, akik a műveletet végrehajtották.

A minisztérium szerint a kínaiak a kereskedelmi repülőgépek hajtóműveiről loptak el terveket 2010 és 2015 májusa között egy olyan francia cégtől, amely egy amerikai céggel közösen fejlesztette a hajtóműveit.

Japan Times

A kínai hírszerzés emberei meghackelték a francia céget, valamint további vállalatokat az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság területén. Az ügyészek szerint a kémek adathalász módszereket használtak a bizalmas információk megszerzésére.

Persze mindezen kár meglepődni, főleg azután, hogy kiderült: a kínai hírszerzés és az oroszok Donald Trump telefonját is lehallgatják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.