Itthon is egyre több meleg köti össze hivatalosan is életét párjával
Megugrott a „melegházasságot” kötő, vagyis a bejegyzett élettársi kapcsolatra lépők száma tavaly itthon. Míg eddig évente általában negyven–nyolcvan azonos nemű pár kereste fel az anyakönyvvezetőket, hogy regisztráltassa összetartozását, az elmúlt esztendőben már három számjegyű volt a magukat hasonló lépésre elszánók száma.
Mint a frissen megjelent Magyar statisztikai zsebkönyvből kiderül, 2018-ban melegek életpartnerségére összesen 130 esetben adta áldását az állam. A fenti szám az eddigi legmagasabb a szóban forgó magánjogi intézmény bevezetése óta. 2013-ban például még csupán harminc bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek Magyarországon. A fokozatosan polgárjogot nyerni látszó együttélési forma adta lehetőséggel a férfiak és a nők is tavaly éltek eddig a legnagyobb számban, minthogy 172, illetve 88 személy nyilvánította ki összetartozását társával a nemzetiszín stráfot viselő köztisztviselő előtt.