Budapesten tárgyal a légvédelmi rendszere eladásáról a norvég Kongsberg
A részben norvég állami cég egyik vezetője megerősítette, hogy tárgyalnak Magyarországgal az ügyletről.
Idén év elején merült fel, hogy norvég-amerikai Kongsberg típusú rakétavédelmi rendszert vásároljon Magyarország, ez pedig sajtóinformációk szerint a NASAMS (National Advanced Surface to Air Missile System) lehet.
A NASAMS alaprendszerét a norvég Kongsberg Defence Systems fejlesztette ki együttműködésben a világ egyik vezető gyártójával, a Raytheonnal, amely az AMRAAM rakétákat szállítja hozzá. A haditengerészeti és légvédelmi rendszerekre specializálódott Kongsberg DS többségi tulajdonosa a norvég állam, a légvédelmi rendszer első változatát 1998-ban állította üzembe a norvég Királyi Légierő, azóta pedig több ország is megvásárolta a továbbfejlesztett verziókat: a holland és a spanyol hadsereg mellett az Egyesült Államok is a NASAMS-t használja, legutóbb pedig Litvánia is ilyet vásárolt.
Az ügyletről egyelőre nem tudni semmi biztosat, a norvég hadiipari vállalat egyik vezetője most a Defense News nevű portálnak viszont azt nyilatkozta, hogy valóban folytatnak aktív tevékenységet Magyarországon, és arra törekszenek, hogy tető alá hozzák a szerződést a NASAMS eladásáról. Hozzátette azt is, reméli, hogy a litván üzlet erősíti majd a magyarországi pozíciójukat is, és további megállapodásokat szeretnének Kelet-Európában.
Borítóképünk illusztráció.