Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregáció miatt

2 perc

2019.09.18. 09:24

500, illetve 300 ezer forint jár évenként a károsult roma gyerekeknek a gyöngyöspatai iskolai elkülönítésért és a rosszabb minőségű oktatásért, mondta ki a Debreceni Ítélőtábla. A pénzt 15 napon belül ki kell fizetni a családoknak.

Az eddig sem volt kérdés, hogy a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában (ahol épp kedden zajlott egy tankerületi vizsgálat egy iskolai gyerekbántalmazás ügyében) szegregálták a roma diákokat – ezt 2015-ben mondta ki a Kúria –, ma viszont az is eldőlt, hogy ezért kártérítés is jár nekik ezért.

Az ügyben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) jogászai képviselték a 62 érintett gyereket, 2016-ban indult a per, ami a gyerekeket ért károkért követelt összesen 209 millió forintot. A Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletében úgy látta,

jár a kártérítés

– mondta a hvg.hu-nak Sahin-Tóth Balázs, a CFCF ügyvédje. (Nem ennyit, hanem 99 millió forintot ítéltek meg - a szerk.) Másodfokon megállapította a bíróság, hogy két jogcímen is megsértette az iskola a gyerekek személyiségi jogait, a jogellenes elkülönítéssel és az alacsonyabb színvonalú oktatással. A roma gyerekek ugyanis nem mehettek fel az első emeletre, a földszinten kellett maradniuk, ahol olykor nem működött a mosdó sem. És előfordult, hogy hetedik-nyolcadikban a negyedikes tankönyvből tanították őket, vagy alig volt kémiaórájuk, helyette csak számítógépeztek. Így aztán a nyolcadik után sorra hullottak ki a gyerekek a szakiskolákból.

A másodfok egységesen 500 ezer forint kártérítést állapított meg a gyerekeknek 2004-től 2012-ig évenként (2004-es az egyenlő bánásmódról szóló törvény). 2012-től pedig már csak a fizikai elkülönítés volt, így onnantól 2017-ig évente 300 ezer forint jár a diákoknak.

A másodfokú ítélet lényegében helyben hagyta az elsőfokú ítélet összegeit, annyit módosítással, hogy az elsőfokú bírósággal szemben az Ítélőtábla úgy döntött, a sok igazolatlan óra sem csökkenti a kártérítés összegét, ugyanis az iskola dolga is motiválni a gyereket a bejárásra, a sok hiányzást nem lehet önhibának minősíteni.

A jogerős ítéletre 60 napig lehet kérni a Kúrián felülvizsgálatot, mondja Sahin-Tóth, de ettől még az ítélet jogerős, így 15 napon belül jár a pénz a gyerekeknek. Ha a Kúria a felülvizsgálat során úgy ítéli meg, kevesebbet kellene fizetni nekik, akkor valamennyit majd vissza kell adniuk. Az alperesek (a gyöngyöspatai önkormányzat, az általános iskola és a Hatvani Tankerületi Központ) kérhetik, hogy a Kúria döntéséig függesszék fel a kifizetést, de nem valószínű, hogy ezt helyben hagyja a Kúria.