Szeretettel Nagy-Britanniából: Haza lehet jönni a külföldi tanulás után?

Nagy Iván László

4 perc

2019.10.08. 08:30

2019.10.08. 11:47

Mennyi igaz a „kimentem tanulni, most láttatok utoljára” című tündérmeséből? Bár a csapból is a fiatalok kivándorlása folyik, a kormánymédián kívül alig hallani arról, és ott is csak ritkán, hogy vannak, akik visszatérnek. Pedig többségüknek megfordult a fejében a hazaköltözés. Kudarc ez, vagy inkább hazahozzuk a tudást? Az álmok feladása vagy újratervezés?

Tavaly arról lehetett olvasni, hogy vannak gimnáziumok, ahol a végzősök közel fele külföldön folytatta tanulmányait, köztük én is. Kösz mindent, viszlát Magyarország, nem kérek többet a rendszerből, nekem itt nincs jövőm, lehet jönni Londonba látogatni az unokákat – gondoltam. Vagyis gondoltuk, mert így éreztük majdnem mind, akik kimentünk.

Aztán véget ért az első év, és a dolgok nem pont olyanoknak tűntek, mint kilenc hónappal korábban. Azt tanulom, ami érdekel, élvezem, és van egy egész jó társaságom is, szóval, látszólag minden rendben. Felbukkant azonban a történetben az apróbetűs rész is, amit korábban egyszerűen nem lehetett olvasni.

Halmozódni kezdtek a kérdések:

  • Tulajdonképpen mekkora is a sokat emlegetett „karrierpotenciál” kelet-európaiként?
  • Társas életet élsz-e, amikor a barátaid helyett a közeg által összekovácsolt csapatban vagy?
  • Valóban új életed kezdődött, amikor gyakorlatilag 6 hónap szünidőd van egy tanévben, és annak döntő részét otthon töltöd?

Kiderült, ezek a gondolatok nem csak az én fejemben fogalmazódtak meg. Miután megtudtam, hogy a velem együtt kiköltöző barátaim, de az idén diplomázók közül sokan hasonló félelmekkel élnek, megkérdeztem rengeteg kint tanuló fiatalt, hogyan élték meg a változást, és még mindig úgy képzelik-e el az életüket, mint amikor elköltöztek. Kicsit aggódtam, amikor a kérdéseket szétküldtem, aztán egyszer csak ömleni kezdtek a válaszok. Egy nap alatt hetven-nyolcvan.