A Fidesz sorozatban 7. választását nyerte - Önkormányzati választás, 2014.

5 perc

2019.10.13. 14:42

2014-ben, a legutóbbi önkormányzati választáson a baloldal immár a hetedik vereségét szenvedte el, a keletkező mind nagyobb politikai űrből a Jobbik látszott profitálni. A mostani önkormányzati választás alkalmából újraközöljük a HVG korabeli cikkét.

Sokat vesztettek, de nem eleget. A balos ellenzék civakodó pártjai – iskolás mércével és jóindulattal – hármas alá szereplése nagyon kevés ahhoz, hogy az Orbán-rendszer nem szélsőjobbos ellenzőinek alternatívát kínáljon, akár ideológiai értelemben, akár a győzelmi esély szempontjából. Arra azonban elegendő, hogy megakadályozza a végelszámolást és a zöldmezős újrakezdést. Nagyjából azt hozták, amit 2010 őszén: a fővárosi kerületekben és a nagyobb településeken az akkorinál hajszállal jobban, a megyei közgyűlésekben ellenben rosszabbul szerepeltek, átütő változás nem történt. Csakhogy mindezt négy olyan év után, amelyben a Fidesz megalapozta Orbán Viktor új víziója, az illiberális állam kiépítését.

Az MSZP előbb párttanácson, a hét végén pedig választmányi ülésen értékel – s egyelőre nem úgy fest, hogy drámai lenne a hangulatuk. Ellenkezőleg: a Jókai utcában örülnek. Minden egyes városi közgyűlési tagnak, így például a békéscsabai háromnak (közülük kettőé kompenzációs mandátum), holott volt már a településen 13 képviselőjük is – igaz, nagyobb létszámú testületben. Ráadásul a mostani elhibázott jelöltállítás miatt a polgármesteri posztot a Jobbik támogatta független jelölt vihette el – ez egyébként az első „jobbikosnak mondható” megyeszékhely az országban. De örömük elsősorban a konkurens balos pártok katasztrofális szereplése fölött érzett káröröm.