Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Christine Lagarde, aki francia pénzügyminiszterként, majd az IMF vezérigazgatójaként szerzett magának nevet a nemzetközi pénzvilágban, elfoglalta helyét az EU széfjénél, az Európai Központi Bank élén.
A lassulás jeleit mutató európai gazdaság élénkítése lesz a feladata az Európai Központi Bank (EKB) új elnökének, a francia Christine Lagarde-nak. Ebben segíthet, hogy búcsúajándékként a távozó Mario Draghi újraindította az eszközvásárlási programot, és még beljebb vitte a negatív tartományba azt irányadó kamatot az eurózónában.
Lagarde a nemzetközi pénzvilág ismert és tisztelt személyiségeként költözik Frankfurtba, az EKB székhelyére Washingtonból, ahol a Nemzetközi Valutaalap (MF) vezérigazgatója volt. Az utóbbi posztjára 2011-ben került, a szexbotránya miatt lemondott – szintén francia – Dominique Strauss-Kahn helyére. Ahogy az EKB, úgy az IMF élén is az első nő volt, aki a korábban a megszorítások kíméletlen megkövetelőjének tekintett Valutaalapot új pályára állította.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.