Bajuszosok és gülenisták mindenhol: Erdogan és Törökország világpolitikai súlya
5 perc
2019.11.06. 15:15
A világ legjobban őrzött politikai vezetői között tartják számon Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Bár Ankara szerint a 2016-os puccskísérlet során a lázadók Erdogan életére akartak törni, arról nem tudni, hogy hosszú pályafutása során kíséreltek-e meg ellene merényletet. Az autokratikus török elnök mindenesetre a világ egyik leghatalmasabb vezetőjének tartja magát, és kétségtelen, hogy az egykori szerény isztambuli polgármesterből politikai óriás lett, aki nagyobb mértékben formálta át Törökországot, mint bárki a világi köztársaság alapítója, Kemal Atatürk óta.
Tayyip Erdogan mindig is „nagy elnök” akart lenni – mondogatták a HVG tudósítójának Izmirben, Törökország egyik legliberálisabb városában 2015-ben a menekülthullám kellős közepén. Erdogan akkor már elnök volt, miután megnyerte az egy évvel korábban tartott államfőválasztást a kormányfői székben eltöltött 11 év után. Az izmiriek nem tévedtek, hiszen a 2017-es, némiképp vitatott népszavazáson olyan új alkotmányt fogadtak el, amely szinte korlátlan hatalmat adott az elnök kezébe. Az új prezidenciális rendszer a tavaly tartott elnökválasztással életbe is lépett, Erdogan újra nyert, és azóta teljhatalmat élvez.
„Nagy elnök” lett tehát, amit a 65 éves politikus a külsőségekben is szeret érzékeltetni. Nemcsak a grandiózus építkezésekkel, futballstadionok felhúzásával, világraszóló sportesemények megrendezésével. Hanem például az Ankarában több mint 600 millió dollárért felépített ezerszobás, impozáns elnöki rezidenciával.
A Fehér Palotában Erdogan úgy élhet, mint egy szultán, akit legalább 2300, teljes munkaidőben foglalkoztatott személy szolgál ki.
De Erdogan nemcsak otthon, külföldön is érezteti személye fontosságát. A világ legjobban őrzött politikusairól, vezetőiről készített listákon Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök foglalja el az első két helyet, és általában az első tízben található Hszi Csin-ping kínai elnök, Ferenc pápa, II. Erzsébet brit királynő és Erdogan is.
Az állami vezetők védettségének fokát azonban nem ritkán maguk a védett személyek is szeretik túlhangsúlyozni. Erdoganról úgy tartják, hogy a külföldi utazásaival kapcsolatos biztonsági protokoll az egyik legszigorúbb. Szinte mindig magával viszi 60 fős személyi testőrségét, akiket csak úgy ismernek, mint a „bajuszosok”. Ők nemcsak az arcszőrzetükről híresek, de feladatuk kérlelhetetlen, a hatásköri túllépést sem mérlegelő ellátásáról is. Erdogan 2017-es amerikai látogatásán fordult elő, hogy a bajuszosok az Erdogan ellen tüntetőkre támadtak, akik közül többen megsérültek. Hét testőr ellen eljárás is indult, végül ejtették a vádakat, de az ügy kisebb diplomáciai bonyodalmat okozott az USA és Törökország között.
A török nagykövet washingtoni rezidenciája előtt történt atrocitás érdekessége, hogy míg Erdogan az épületben tartózkodott, a tüntetők a szíriai kurd erők zászlóját lobogtatták. Erdogan már akkor is arról próbálta meggyőzni Trumpot, hogy a szíriai kurdokat nem lehet partnernek tekinteni. Trump végül a múlt hónapban be is adta a derekát, és az amerikai katonák kivonásával gyakorlatilag lehetővé tette az Észak-Szíria elleni török inváziót.
A csütörtökön Budapestre érkező Erdogan a jövő héten ismét Washingtonba készül, bár az elnök azzal fenyegetőzött, hogy lemondja amerikai útját. Erre most nem a kurd kérdés, hanem egy másik, Ankara számára kényes ügy adhat okot. A washingtoni kongresszus ugyanis nagy többséggel – azaz demokrata-republikánus egyetértésben – elfogadta azt a határozatot, amely népirtásnak nevezte több százezer örmény lemészárlását az Oszmán Birodalomban 1915-ben és 1916-ban.
Történészek többsége szerint akkoriban valóban népirtás történt, de a hivatalos török álláspont az, hogy nem folyt előre eltervezett, szisztematikus öldöklés, hanem az örmények az első világháború szörnyűséges eseményeiben haltak meg. Erdogan nemcsak haszontalannak nevezte a képviselőházi határozatot, hanem a török nép legnagyobb megsértésének is, mivel azt a török nemzeti ünnepen, október 29-én fogadták el.
A mindenkori török vezetőt a világ több országában sem látja mindenki szívesen. Ezek közé tartozik Görögország is a görög–török történelmi rivalizálás miatt. Jól mutatta ezt Erdogan 2017-es történelmi athéni látogatása is, ahol a biztonsági kelléktárban nemcsak a bajuszosok szerepeltek, hanem csatlakozott hozzájuk még száz biztonsági tiszt, nem is beszélve 3 ezer görög rendőrről, ügynökről és mesterlövészről Athén-szerte.
A 17 éve hatalmon lévő Erdogan ellen eddig nem kíséreltek meg merényletet, ami nem jelenti azt, hogy nem próbálkoztak volna a megölésével. Tavaly például az Anadolu hivatalos török hírügynökség nyugati és a török diaszpórából származó információk alapján arról számolt be, hogy török állampolgárok merényletet terveztek Erdogan ellen az elnök bosznia-hercegovinai látogatása során. A török kormány akkor jelezte, hogy az ilyen fenyegetések nem szokatlanok.
Az Erdogan elleni esetleges támadásokról szóló hírek azóta szaporodtak el, hogy 2016-ban a hadsereg egy köre vezetésével puccsot kíséreltek meg. A lázadók állítólag azt tervezték, hogy elfogják Erdogant, és talán meg is ölik, az elnök azonban – kétségtelen bátorságról és lélekjelenlétről adva tanúbizonyságot – Isztambulba utazott, és a híveit az utcákra szólította. Bár vannak, akik kétségbe vonják, hogy valódi puccskísérletről volt szó, az aligha vitás, hogy kiváló ürügyet szolgáltatott az ellenzékkel és a független sajtóval szembeni leszámoláshoz.
Erdogan az egykori szövetségesét, az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen vallási vezetőt nevezte meg a puccskísérlet hátterében. Törökországban valóságos üldözés indult a gülenisták ellen, a tisztogatásoknak több tízezer közalkalmazott, rendőr és katona esett áldozatul, egy részük börtönben ül, mások elvesztették az állásukat. Valóságos hisztéria alakult ki Gülen ellen, Erdogan a vallási vezető kiadatását követeli az USA-tól. A török kormány előszeretettel nevezi terroristáknak a Gülen békés mozgalmát követőket.
Erdogan hatalmi ambíciója, egyre autokratikusabb karaktere és a mindenhol ellenséget feltételező paranoia a végletekig megosztotta és felforgatta a török társadalmat. Az erőltetett ütemű növekedés, a túlzott hitelezés és költekezés a gazdaságot is kibillentette az egyensúlyából, a török líra tavaly óta elvesztette értéke harmadát a dollárral szemben.
Pedig Erdogan a saját maga által teremtett eredményeket teszi tönkre. Az általa alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002-es földcsuszamlásszerű választási győzelme a török politikai rendszer megosztottságának és működésképtelenségének vetett véget. Erdogan volt az, aki 2005-ben tárgyalásokat kezdett az EU-val a csatlakozásról, és az ő nevéhez fűződik a török gazdasági csoda: a GDP 2002 óta több mint a triplájára nőtt. A török gazdaság jelenleg a 17. legnagyobb a világon, és több bank előrejelzése szerint is a következő évtizedben az első tízbe kerülhet.
Mintha a választást eddig nem vesztett Erdogan fejébe szállt volna a dicsőség. A maga körül egyfajta személyi kultuszt kialakító elnök impulzív természete és gyakran érthetetlen külpolitikája Törökország Nyugathoz fűződő szövetségét is kikezdte. Erdogan önkényuralmi módszere, Oroszországhoz való közeledése, a NATO-tól való távolodása, a szíriai kurdok elleni háborúja leginkább zsákutcának tűnik. Törökországot a kedvező geostratégiai fekvése, gazdasági és katonai ereje kétségtelenül az egyik legfontosabb szereplővé teszi a világpolitika porondján. A török porondmester pedig nyilván úgy érzi, neki is bőven kijár a dicsőségből.