Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az év legfontosabb hazai közéleti eseményeinek kronológiáját négy részben olvashatja a hvg360-on. Ez az első.
„A miniszterelnök kolostorba vonul” – mondta viccelődve Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, amikor Orbán Viktor és hivatala a 21 milliárd forintból felújított – és Dunára néző terasszal is megtoldott – egykori karmelita kolostorba költözött. Igazán puritánra sikeredett a felújítás azzal, hogy a refektórium barokk freskóit egyszerűen lemeszelték; a műtárgyakat múzeumokból kölcsönözték, a menzát a Gundel szolgáltatja.
A munka törvénykönyvének „rabszolgatörvényként” avagy „túlóratörvényként” elhíresült módosítása ellen tiltakozva több ezer ember vonult Budapesten a Hősök teréről a Kossuth térre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.